Evangélikus Népiskola, 1933
1933 / 2. szám - Várjuk a fordulatot
Várjuk a fordulatot. Még mindig a karácsonyi nagygyűlésnek hatása alatt állunk. Az ország minden tájékáról felzarándokolt tanítóság megtöltötte a székesfővárosi Vigadó dísztermét utolsó zugáig. Az arcokra kiült a felfokozott várakozás pírja és meghatottság sugárzott a szemekből. Hiszen nagy kitüntetés érte a tanítóságot! Az ország sorsát intéző vezér és a közoktatásügyi kormány feje tisztelte meg gyűlésünket megjelenésével. Ennek jelentőségét egyikünk sem kicsinyelte. Az volt az érzetünk, mintha sötét, süket éjszaka után felhasadna előttünk a biztató hajnal. Most már biztosra vettük kétségbeesett helyzetünknek múlását, szebb napoknak virradatát. Megkönnyebbült lélekkel vallottuk: bekövetkezik végre a sóvárogra várt fordulat, mely elviselhetetlen anyagi gondjaink terhétől megszabadít bennünket és meghozza számunkra azt, amiért eddig oly elkeseredetten küzdöttünk: a megértést, az osztó igazságot, vitális érdekeinknek és munkabírásunknak biztosítását. Mert ha nem ez a jó szándék vezérelte — gon- doltuk — a kormányférfiakat szerény körünkbe, akkor minek is jöttek volna? Miért intézne hozzánk a tanító fiából lett vezér buzdító beszédet, ha mindazt beváltani nem akarná, vagy tudná, amit igér ? Mi megjelenésében garanciáját láttuk Ígérete beváltásának, azért tekintettünk fel hozzá szinte átszellemült arccal és fogadtuk mennyei mannaként kijelentéseit. Még most is fülünkben csengenek azok a biztató szép szavak, melyek új lelket vertek a csüggedt hallgatóságba és nem akadt közöttünk csak egy is, akinek szíve meg nem telt volna új hittel, bizalommal és reménységgel. Aki oly magasra emelkedett helyről tekint körül, sokkal messzebb és többet lát, mint az, aki lent az észrevétlen- ség szürke mezében húzódik meg. Arról a magas kilátóról szállt az ige szerteszét a felfigyelő országban: „Korgó gyomorral nem lehet tanítani!“ Meglátta nyomorúságunkat és annak növesztő gyökerét is. Tudatában van tehát annak, hogy a tanítóság csak akkor töltheti be nemzetmentő, fajerősítő, országépítő magasztos hivatását, ha a létfenntartás legelemibb eszközeit megadják neki. Aki tehát a helyzetet oly tisztán látja és a tanítói problémák sürgős megoldását elsőrangú országos érdeknek tekinti, aki nagystílű programmja egyik kiegészítő pontjául a mi ügyünk rendezését is felvette, kell, hogy ne álljon meg azon az úton, melyen áldáskívánságainktól kísérve oly bátor léptekkel megindult. Fel kell tehát tételeznünk a vezérről, hogy a tanítóságot egy újabb csalódás romboló következményeinek kitenni nem akarja. A tanítóság egy újabb csalódást már nem bírna el. Oly lelki válságba döntené, mely ezt a társadalmi osztályt erkölcsi bázisától fosztaná meg és gonosz csábítások, végzetes befolyások prédájává tenné. Minden forogna kockán. A legeszményibb célul kitűzött kul- turfölény megszerzése és a magyar feltámadásnak gondolata is. Nőm, ennek nem szabad bekövetkeznie!