Evangélikus Népiskola, 1933
1933 / 10. szám - Az evang. tanító önművelése
274 alatt ellaposodott, sablonossá vált. Én is, mint fiatal tanító figyelemmel kísértem ezeket a mozgalmakat és meghozattam az erre vonatkozó szakirodalmat. De megjártam. Ebben az irodalomban akkor még nem volt semmi rendszer, semmi pozitívum. Az újítók mindegyike csak a saját nézetét tartotta helyesnek és célravezetőnek. Pedig ezek a nézetek sokszor homlokegyenest szemben álltak egymással. Egy fél év alatt oda jutottam, hogy nem tudtam, mitévő legyek és közel voltam a kétségbeeséshez. Szerencsémre alkalmam volt akkor a kolozsvári egyetemen Böhm Károly dr. és Schneller István dr. előadásait hallgatni, akiknek megállapodott világnézete és életbölcselete ismét visszavezetett az ábrándok világából a minden kezdő által is könnyen járható ösvényekre és ezzel igazolták felejthetetlen jó mesterünknek, Ebenspanger Jánosnak intelmét, melyet útravalóul adott nekünk, midőn azt mondta, hogy ,,a fiatal, kezdő tanító maradjon szépen a fal mellett“, vagyis ne hagyja el könnyelműen a biztos támaszt, mielőtt saját lábán nem tud járni. Én is azt tanácsolom fiatal kartársaimnak, hogy először ismerjék meg tökéletesen a pedagógia klasszikusait, tanulmányozzák legalább is főműveiket, ismerjék meg a pedagógia fejlődését, de nem kompendiumokból, nem tankönyvekből, ahol a tankönyvíró az illető pedagógust a saját felfogása szerint állítja elénk, hanem beszéljen az író saját művei által hozzánk, illetve velünk minden közvetítő, minden kommentár nélkül. Ha aztán tisztában vagyunk a klasszikusokkal, ha ismerjük a pedagógiai tudomány fejlődését a legrégibb időktől a mai napig, akkor térjünk át a jelen pedagógiai irodalom beható tanulmányozására. Ebben az esetben nem fogjuk elveszíteni lelki egyensúlyunkat, nem fogunk meggondolatlanul kísérletekbe bocsátkozni, hanem a jelen pedagógiájának problémáit a tárgyilagos kritika bonckése alá fogjuk venni és az apostol intelme szerint, hogy „mindeneket megvizsgáljátok és a jót megtartsátok“, fogjuk saját módszerünket — a megdönthetetlen pedagógiai axiómákat, a modern kor követelményeit és a helyi viszonyokat szem előtt tartva — megalkotni. Lépést tartani a korral, a modern pedagógia irányelveit ismerni, azokkal foglalkozni, azokat tanulmányozni és az azok által biztosított előnyöket iskolájában felhasználni, minden evangélikus tanító kötelessége. Ezzel hű marad az evangélikus tanítóság tradícióihoz, Folytatása következik. „Énekeljetek az Urnák!“ A fenti cím alatt hirdetett 2- és 3-szólamú korálgyüjteményre már eddig is szép számmal jelentkeztek az előfizetők. Ha ezek száma megfelelő módon szaporodik, a könyvecske ára lényegesen olcsóbb lesz. (1‘20—1'50 P.) További előjegyzéseket kér Kárpáti Sándor, ny. tanár, zeneszerző. Sopron, Rákóczi-u. 37. sz.