Evangélikus Népiskola, 1933
1933 / 1. szám - A tanítás mint istentisztelet
12 lóban, biztosan mozognak a földön, egyéniségüket érvényesítik, gyakorlatiasak, szelleműk fényesre csiszolt, de a lelkűk nagy árvaságban, ijesztő sötétségben vesztegel. Az igazság sűrű lepellel van elzárva előlük. ,,Az én országom e világból való!“ Ez antíkrisztusi jelszó. Az igazság fényében látni önmagunkat és a világot, azt jelenti, hogy tudni azt, hogy mi elveszett, bűnös emberek, semmi jóra képesek nem vagyunk önmagunkban, s a másik fontos igazság az, hogy ,,az Úré a föld és annak teljessége". Minden időkre örök érvényű alapot adunk, ha az igazság nevében és szellemében tanítjuk a gyermekeket. Minden nevelői munkánk középpontjába azt az Urat kell állítanunk, akié a föld és annak teljessége. Ekkor állunk az igazságban. Tudni azt, hogy mindennek Ő benne, Ő általa és reá nézve teremtettek. De Istent állítani a középpontba, ezt csak az a tanító tudja megtenni, akinek sziklaszilárd meggyőződésévé lett, hogy az ember semmi önmagában és Isten mindenható mindenkiben. A mai pedagógia irányai, célkitűzései minden látszólagos nagyvonalúságuk dacára is csak részlegesek, szűklátkörűek, mert ismét csak a földiekre irányulnak, az embert helyezik a középpontba ás Istenről, Jézus Krisztusról, a bűnről, kegyelemről, az ember igazi rendeltetéséről s sok más nagyjelentőségű dologról semmit nem nyújtanak, mivel erről maguk sem tudnak semmit. Nevelhetünk gyakorlatias, edzett, szociális érzékkel bíró,, ismeretben, tudásban gazdag új nemzedéket, de ha nincs abban az irányban nevelve, hogy a földi dolgok alfájában és ómegájában Istent ismerje föl, akkor ismét csak a régi utakon haladunk s ezek az utak a romlásba vitték és viszik minden esetben a rajta haladókat. „Szántsatok magatoknak új ugart és ne vessetek a tövisek közé!" hangzik felénk az Ige. A tanítás mint istentisztelet! Ez új irányt jelöl meg. Az isten- tisztelet helye az iskola, papja a tanító, igehirdetése a vallásoktatás és minden egyes tantárgy köréből vett tananyag az Ige gyakorlati megvilágítására szolgáló anyag. Beszélnünk kell tehát először az iskoláról, mint az istentisztelet helyéről. Nem ember ellenőriz itt minket, nem fölöttes hatóságok rendelkezése miatt kell tisztának, rendesnek ízlésesnek lenni mindennek úgy a tanteremben, mint a tanító és a gyermekek ruházatában, megjelenésében hanem mivel Isten van mindenütt jelen, aki „Uraknak Ura és Királyok Királya!" A tanító jelentősége és feladata még fontosabbá válik így. Papi lélekkel bírónak kell lennie, aki ismeri Isten nagyságát, tud az életével példát mutatni és tud imádkozni a reábizottakért. Hogyan lehet a különböző tantárgyak keretén belül megvalósítani azt, hogy tanításunk istentiszteletté legyen? Fontos mindenekelőtt a tanítónak az az állásfoglalása, hogy a tudás és ismeretszerzés nem az emberi elme teremtő munkája, hanem alázatos betekintés mindenegyes ismeretszerzés Isten kincstárába és egy kincsnek elvétele onnan. Hadd tudják a gyermekek, hogy Isten kegyelme és szeretete megnyitotta az ember előtt az Ő kincsesbányáját és megengedi, hogy elvegyünk abból valami ajándékot, hogy az életünk ezáltal gazdagabbá, szebbé legyen és minket megörvendeztessen vele.
