Evangélikus Népiskola, 1931

1931 / 1. szám - Páter Jenő: Szinfoltok - Glatz Lajos: A mi egyházi éneklésünkről

14

is szólva a tehetségről — kell. Ezek nélkül a mi improvizációnk csak értelmetlen és értéktelen zenei hangzavar lesz, amely semmiképen sem alkalmas az áhitat felkeltésére.

Vadé mekumába jegyezze fel minden énekvezér, hogy az Ízléstelen banalitás untat, a zenében pedig különösen bosszant. A zene talán minden művészet között a legnagyobb illúzió- és hangulatkeltő. Minden hallgatónak egy élmény, mely magával ragadja a lelket s viszi a Mindenható trónja elé. A hangnak nagyobb a varázsereje, mint a szépségnek; az utóbbi csak a testet ékesíti, a hang azonban a lélekre hat s annak hatalmában áll. Itt rejtőzik az énekvezér ereje. Itt látom nagy fontosságát. S ezt az erőt, ezt a hatalmat fel kell hasznánlnunk. Ez jegünk, de kötelességünk is. Jogunk, mert elhívtak bennünket egy-egy kis gyülekezet éneklésének vezetésére. Kötelességünk pedig Isten iránt, embertársainkért és saját magunkkal szemben.

A kántor énekléséről az az egyéni nézetem, hegy a templomban helytelen és nevetséges az izzadásíg menő erőlködés. Már nem vagyunk a könyökös kántorok korában. Ne jelenítsük meg a régi színpadi bohózatok gúnyos alakját. Akinek természetadta erős hangja van, használja, de óvatosan és ízléssel, mert aki leghangosabb, az a leghamisabb. Igen, erre azt a cáfolatot hallom, hegy anélkül a hívek nem tudnak énekelni. Ez megrögzött tévhit. Minden a megszokás dolga. S az orgona mire való? Kiválóan alkalmas a vezetésre. De ennek sem a túlharsegás a célja, hanem a hívek éneklésének folyékony kísérete s egységes vezetése. Ez lenne templomi éneklésünkben az ideális állapot. Éneklésünk ekkor egy meghitt, szívből fakadó közös ima, Isten után való vágyódás lenne. Az ilyen ima előkészítője, Isten utáni vágyaink égfelé emelője és az egész istentisztelet keret- adója lenne az orgona s annak elhivatott mestere, a jó kántor.

Népünk egyházi éneklésében esztétikai szépet, érzelmi kifejezőt nem igen találunk. Miért? Mert éneklésünk vontatott, telve a hangoknak a csillagos égig való kanyargatásával, dinamikai monoton- sággal. A ventatettságet igen sokszer az énekvezérek manuális készségének hiánya, máskor pedig az idősebb hívek aluszékonysága és kenzervatizmusa okozza. Pedig „Erős vár a mi Istenünk“ kezdetű éneket nem énekelhetjük olyan tempóban, mint „E szomorú napot“ kezdetűt, s viszont fordítva sem. Luthernek eme gyönyörű dallama a protestántizmus diadalának heroikus, indulószerü kifejezője. Győzelmi himnusz. Ennek a természete fenséges, indulószerű tempót kíván. ,,E szomorú napot“ kezdetű ének pedig Krisztus halálának, emiatt az emberiség szomorúságának, gyászának allegorikus megtestesülése. Itt szükség van a gyászos lassúságra. Ugyanígy miden ke-- rálunk hangulata megadja a kellő tempót. Mert a szöveg és a zene összeforrnak, egyet fejeznek ki. A kettő együtt ad egy kerek egészet. Nincs ez meg a gregorián énekeknél. Ott a latin nyelvű szöveg az énekes előtt legtöbbnyire ismeretlen, szinte' mellékessé válik. Dallamlejtése sablonosán ismétlődő s ezért a gregorián tempó rendszerint egyformán lassú, monoton.

Azonban evangélikus koráljainknál is az elhirfélénkedéit ének