Evangélikus Népiskola, 1931
1931 / 1. szám - Páter Jenő: Szinfoltok - Glatz Lajos: A mi egyházi éneklésünkről
15 lés éppen, olyan hiba, mint a nagyon elnyújtott lassúságé. Mozart igen bölcsen mondja, hogy a tempó ne legyen zsarnok malomkalapács, hanem jelezze a zenében ugyanazt, amit az ütőér az emberi szervezetben. A tempó lassúságának kinövése a végnélküli kanyargatás. Az énekes unalmasnak találja a hosszan nyújtott egyforma hangokat, ezért igyekszik változatossá tenni cifrázó kanyarításaival. így keletkeznek népünk nyelvén az egyházi énekeinkből zeneietlen, elcifrázott, profán melódiák. így romlik el egy-egy gyülekezet éneklése. S a szegény újonnan megválasztott kantor pl. (ha gyenge ember), hétről hétre eltanulja az előénekesektől, öreg asszonyoktól a vasárnapi ko- rálokai. Pedig azért ment oda, hogy tanítson, A zsinórmértéke, tudása is megvan. Az egyházi éneklésünk tisztasága érdekében helytelen, ha az ifjú kántor ilyenkor a helyzetadta szokáshoz alkalmazkodik. Ahelyett esténként vagy vasárnap délután tanítsa a híveket. A kicsinyeknél s a serdültehb ifjúságnál elvégezzük ezt a puriíikáló munkánkat már az iskolában. Ők lesznek azután a mi támaszaink a templomban is. Ne feledjük, hegy a kanyargós ének ellenkezik a protestáns egyház puritán méltóságával. Azért hivatkozzunk csak az egyetemes korál- könyvre. Ha mindig szemünk előtt tartjuk a kcrálkönyvet, megállapodott melódiáit, lassan egységessé válik a gyülekezetek éneklése az egész vonalon s nem halljuk azt a hívektől, hogy a szomszéd községben lévő rokonaikkal elmenve templomba, ott nem tudtak énekelni, mert másképen fújják. Ezt vagy szomorúan, vagy lekicsinylő- lég mondják meg nekünk. Ha szomorúan mondják, akkor engem, ha lekicsinylőleg nyilatkoznak, akker pedig téged, szomszéd kartársam, tartanak hibásnak. Ida pedig jó az egyházközségünk éneklése, a lelkünket simogatja szavaival az egyháztag, amiker azt mondja, hogy Budapesten a 374. éneket éppen úgy énekelték, mint mi. Hallotta rádión. Ilyen esetben érzi az összetartozandóságot az egyháztag. Ezért kell nekünk az unifermitás érdekében összefognunk. Tehát a korálkönyvben előírt dallamból ne engedjünk egy jottányit sem. A nép éneklésének dinamikáját jebbá tenni már sokkal nehezebb. Erre eszköz a dalárda. Itt megmagyarázhatjuk és bemutathatjuk a szép éneklés lényegét és módját s figyelmeztetünk annak szépségére. Ugyanazt a célt szolgálhatja az ízlésesen regisztrált orgona is; óe — sajnos — a falusi orgonák legtöbbje szerkezeti fogyatékosságai miatt erre legtöbbszer alkalmatlan. Ezekben foglaltam össze röviden nézeteimet az éneklésünkről. Igyekeztem ezt a legjebb tudásom szerint fontos egyházi ügyként tárgyalni. Szeretettel nyúltam a tárgyhoz, kérem kedves kartársaimat is, fogadják szeretetükbe ezt a nem kis jelentőségű kérdést. S ha az elmondottakkal az evangélikus egyházi éneklést a lutheri szellemhez csak egy fokkal is közelebb tudtam vinni, ha kartársaimon keresztül a hívekben az evangéliumi hitet s áhítatot nagyehbítanom s ezáltal egyházunk belső közösségét e kicsi, de erős kapoccsal jobban megerősítenem sikerült, akkor ezek a lapok értékké válnak, munkám nem hiábavaló; akkor valóra válik a szép jelmendás: ,,Bis orat, qui cantat“, Glatz Lajos, kántortanító.
