Evangélikus Népiskola, 1930

1930 / 3. szám - Tolnay Pál: Egy érdekes óra a pedagógiai szemináriumban

82

pokat, mert kiváncsi a mese hőseinek jól vagy rosszúl végződő sorsára és csak azután fog hozzá az olvasáshoz, A figyelmes olvasó lassan halad, hogy ideje legyen a gondolatok felett elmélkedni s az író nyelvének szépségében gyönyörködni, addig a felületes olvasó szinte villámgyorsan futja át tekintetével a sorokat, mert őt csupán a mese érdekli, egyéb semmi. Az iskola persze minden erejéoel arra törekszik, hogy az olvasóközönségnek az előbbi tábora minél számosabb legyen s a felületes emberek pedig kevesbedjenek.

Mit csiánl vájjon a tanító, ha fel akarja ébreszteni az olvasási vágyat annak a kis gyermeknek a lelkében, aki talán még nem is tudja, hogy az olvasmány is nyújt szellemi táplálékot és élvezetet? . , , Mindenesetre igyekszik a tanítandó tárgy iránti érdeklődést kelteni s ha ez sikerült, akkor munkájának legnehezebb részét már elvégezte. Régi igazság különben, hogy minden jó kezdetnek rendesen jó vége szokott lenni.

Az olvasás sikeres tanításának feltételei.

A legelső feltétel, hegy a tanító alaposan elkészüljön arra, amit tanítani akar. Ha pl. olvasmányt óhajt tárgyalni, amelyben érzelemkeltés a legfőbb cél, teljesen bele kell élnie magát annak szellemébe, az iró érzelmi világába. Az elmélyedést megkönnyíti, ha ő maga is átélt hasonló eseményt, esetleg utazással, vagy más módon szerzett tapasztalatokat.

Vitéz Derecsényinek tanítói munkájában úgyszólván semmi nehézséget nem okozott ,,A láború árvája“ című költeménynek tárgyalása és olvastatása, mert a háború pokoli szenvedéseit maga is átélte. Neki is vannak gyermekei, tehát mint apa együtt érez azokkal a hős apákkal, akik a véres roham előtt könnyezve vettek búcsút otthon imádkozó, reszketve aggódó övéiktől és azután a haza képével szívükben elszántan rontottak rá az ellenségre, A vitéz tanítónak tehát a magyar gyermekek oktatása közben is veit mondani valója elég s gondolatait érzéssel és szeretettel közölte tanítványaival. Ez a melegszívű tanítóember a véres csatákban a legnehezebb pillanatokban sem vesztette el a fejét és bátorságáért a vitézi rend tagjainak sorába avatták. De azért e magas kitüntetés nem tette elbizakodottá, megmaradt egyszerű tanítónak s a polgári életben mint tanító is becsületesen megállja a helyét.

Nem régen egy statisztikát olvastam, amely szerint a tiszti vitézi rend tagjainak tíz százaléka tanító. Beszédes bizonysága ez annak, hogy a tanítóság nagy számban áldozott a hazaszeretet oltárán és vezére, szerető atyja volt a föld népének ott a halálmezőn is. Bennük a haza nem csalatkozott, nem csalatkozhatik. Most az iskolában formálják a boldogabb magyar jövőt.

A tanító és a gyermekek beszélgetése.

— Miért van itt ez a sok bácsi és néni? — kérdezte a tanító.

— Hogy meghallgassák, mit tudunk, — mondja az egyik tanuló.

— Igazad van. Lássátok, én megkértem a tanító nénit, hogy vezessen el ide benneteket, mert szeretnék veletek egy kicsit beszél-