Evangélikus Népiskola, 1930
1930 / 1. szám - Kuszák István: Helyesírás és nyelvi magyarázatok
6 tulyázva. De meg a helyesírás, mint gyakorlati ügyesség, különösképen is megkívánja az állandó gyakorlást. A gyakorlásra azért van szükség, hogy a képzeteket állandósítsuk. Ebből a szempontból általános érvényű szabálynak kell elfogadnunk azt, hogy sohasem szabad olyan szöveget Íratnunk, melynek értelme nem világos a gyermek előtt. Ilyen esetben ugyanis a gyermek agyának értelmi központja teljesen ki van kapcsolva a munkából, ezért az az állandósítás szempontjából semmiféle értékkel nem bír. A helyesírás gyakorlásának módozatairól (másolás-, tollbamondás-, emlékezetből való iratás-, fogalmazás- és szótagolásról) csak nagy általánosságban kívánok itt szólani. Helyesen akkor tudunk írni, ha a szóképzet minden egyes részletképzete egyszerre jelentkezik, vagyis: mikor valamely szót leírunk, jelentkezik anak látási, hallási és mozgási képzete is. Mivel ezekre nézve az emberek emlékezete különböző, nem is egyformán tanulják meg a helyesírást. (A legújabb kísérletek eredménye szerint másolás útján főleg a vizuális-, tollbamondás útján pedig az akusztikus típusúak tanulják könnyebben a helyesírást. A motorikus típushoz tartozók meg úgy tanulnak könnyebben, ha maguk is kimondják a leírandó szót, miközben az íráshoz szükséges mozgásokat is utánozzák.) —- Ezért a gyakorlási módokat tervszerűen kell alkalmaznunk, hogy iskolákban, ahol mindhárom típus képviselve van, mindegyik a maga módja szerint állandósíthassa a szóképzeteket. — A tan terv előírja a szótagolva íratást is. A szótagolásnál a gyermek kisebb egységen, szótagképen figyeli meg a betűk sorrendjét, ezáltal azok is tudatossá válnak lelkében s így a szóképek reprodukciója is könnyebb lesz. Természetesen a szótagolási esetekkel — megfelelő fokozat betartásával — külön is kell foglalkoznunk. A dolgozatok bírálata és javítása igen fontos kiegészítője a helyesírás tanításának. Ebben is legyen tervszerűség. A hibák javítását először a látásra és hallásra alapítsuk. Nyelvtani törvényt csak akkor adjunk bírálati szempontnak, ha a szó írását előbb ilyen természetes úton megvilágítottuk. Alsóbb fokon, ahol még egyáltalában nem fordulhatunk a szabályhoz s a szóelemre se mutathatunk rá, a szó jelentésére való eszméltetéssel vezetjük rá a gyermeket a helyesírásra. (Pl.: ,,menta“ = mondta; mond, mondani, mondott stb. minden alakban megmarad és hallható is a tő utolsó mássalhangzója; ugyanígy a ,,dopszó“-nál is.) Egyébiránt már az I. osztályban — amikor csak arra alkalom van — fel kell hívnunk a gyermekek figyelmét a ,,beszédnyelv“ és az ,,írásnyelv“ közti különbségekre. A dolgozatok osztályozásától tekintsünk el. Ehelyett írjuk rá a hibák számát, vagy írjunk rá a gyermek önérzetére appelláló megjegyzéseket. (Ejnye, Jóska! Nem vigyáztál a ,,t“ végű szavakra! stb.) ■ A helvesírás és nyelvi magyarázati órára való előkészületnél elsősorban is azt kell eldöntenünk, hogy a tanítandó nyelvtényhez melyik területről vegyük a gondolatokat. Minden körülmények között a gyermekhez legközelebb eső gondolatkört válasszuk. Erre vonatkozólag
