Evangélikus Népiskola, 1930
1930 / 1. szám - Kuszák István: Helyesírás és nyelvi magyarázatok
4 tant, hanem nyelvet tanítsunk, mert az életnek nincs szüksége a nyelvtanra. (A földmívesnek és iparosnak sohasem kell az állítmány, vagy a jelző definíciója.) A tantárgy neve azt mondja, hogy magyarázzuk a nyelvet. Ez pedig úgy értelmezendő, hogy keresnünk kell annak lélektanát, meg kell éreztetnünk azt a kifejező erőt, amely a mi nyelvünkben van és ezzel indítást kell adnunk a gyermeknek, hogy ő maga is vizsgálja a kifejezési formákat. Ennek érdekében jó előadással állandóan szemléltetnünk kell a magyar beszéd muzsikáját. Vájjon lehetséges ez? Ó igen! Hiszen: ,,A világon édesebb nyelv nincs a magyar nyelvnél, Lágyan csorran ajkaidra, mintha mézet ennél. Égnek, földnek minden bája összeolvad ebben, A mennybéli angyalok sem dalolhatnak szebben.“ Ez az a nyelv, amelybe ,,Ezer évnek tüze, könnye, mind bele van szőve“. — ,,Benné van bús andalgásunk cim- balcmpengése, Lassú csárdás járásunknak ütemes lengése.“ A mi nyelvünkkel kifejezett panasznál ,,Fájóbb panasz nem zokoghat fülembe torkára“, de „azután meg úgy villámlik, bömböl, mint az orkán. Ha meg úgy kell, villogó kard, a halál kaszája, Hős toborzó, ha veszélybe magyarok hazája“. (Rudnyánszky: A magyar nyelv.) Igen, a magyar nyelv dallamos, széles skálájú, kifejező nyelv s a népiskolának csak az lehet a feladata, hogy annak szépségeit kimélyítse a gyermekietekben, hogy azok a nyelven keresztül is meg tudják szeretni nemzetüket. Ezt a célt kell szolgálnunk a helyesírás és nyelvi magyarázatok tanításával is. Ennek keretében a beszéd egyes részeinek kifejező erejét adó nyelvtényeket kell megismertetnünk és arra kell képessé tennünk a gyermekeket, hogy azokat beszédükben és írásaikban használni is tudják. Tehát minden egyes nyelvi jelenségnek a nyelvben való szerepét kell észrevétetnünk. Azt, ami érthetőbbé, szabatossá, világossá és szebbé teszi beszédünket. Nem nyelvtudományi szempontból, hanem az élő beszéd szempontjából kell tartalmilag és alakilag elemeznünk a nyelvi jelenségeket. Ennek a gondolatnak közelebbi megvilágosítása céljából néhány példát kívánok felhozni. Pl.: A II. osztályban a rövid és hosszú hangzók tanításánál nem az a fontos, hogy a gyermek szép sorjában el tudja mondani azokat. Sokkal fontosabb annak tudatossá tétele, hogy a beszédben röviden és hosszan hallható hangokat használunk és azokat az írásban is meg kell különböztetnünk, mert különben értelem- zavar áll elő. (Más az örül, mint az őrül, az új, mint az ujj.) A III. osztályban a kérdőmcndat tanításával nem az a célunk, hogy tanítványaink definiálni tudják azt, hanem hogy a kérdőmo'ndatot és ezzel együtt a nagyon kifejező párbeszédes alakot beszédükben és írásukban helyesen alkalmazni tudják. (Lásd ,,Evang. Népiskola“ legutóbbi számát.) A IV. osztályban a határozókkal kapcsolatban azt kell megértetnünk, hogy a beszédben sokszor meg kell mondanunk, hogy hol?, mikor?, milyen módon? stb. történik a cselekvés, mert csak akkor lesz világos a beszédünk. A jelzőnél észre kell vétetnünk azt is, hogy azok szépítik a beszédet és meg kell állapíttatnunk, hogy aki szépen 'akar beszélni, az olyan szavakat is használ, amelyek megmondják,
