Evangélikus Népiskola, 1930

1930 / 1. szám - Kuszák István: Helyesírás és nyelvi magyarázatok

hegy milyen valaki, vagy valami. — És így tovább. Végigmehetnénk minden osztály valamennyi didaktikai egységén, de ennek — azt hiszem — nem volna semmi célja. Ezekből is levonhatjuk a magunk részére a következtetést, hogy t. i. nem szabad a nyelvtani szabály tudását célnak tekintenünk. Ehelyett az egyes nyelvi jelenségeknek a kifejező erejét kell észrevétetnünk és a beszédben való használatuknak szerepét, fontosságát kell a gyermekek előtt világossá tennünk.

Ehhez kell azután kapcsolódni a helyesírás tanításának is, mely- lyel azt kell elérnünk, hogy a gyermek a — gondolatainak és érzelmeinek kifejezésére használt — szavakat hibátlanul, vagyis az egységes magyar helyesírási szabályok követelményeinek megfelelően tudja leírni.

Ha már kimondtam ezt a végzetes szót: szabály, mindjárt itt próbálok megfelelni arra a kérdésre, hogy szükség van-e a népiskolában a nyelvtani szabályokra? Hát igenis szükség van, de csak a helyesírás szempontjából és csak bizonyos esetekben. Akkor, amikor a helyesírást nem mondja meg sem a fül, sem a szem, sem pedig a kéz. Ilyenkor, hogy a nyelv törvényszerűségét tudatossá tegyük, alkalmazzuk a szabályt. (Drózdy szerint mindössze 17 ilyen eset van.) Egyébiránt minden nyelvi jelenségnél az érzékeltetés a fődolog. A tanítandó nyelvtényt egy sereg példán kell szemléltetnünk. A gyermek részt- vesz az analógiák gyűjtésében és amikor minden vonatkozásban tisztán áll előtte a nyelv'tény, akkor önmaga olvassa le a szabályt. Nem baj az, ha nem az általunk kigondolt formában, vagy a „Helyesírási szabályok,,-ban használt kifejezésekkel történik annak levonása. Sőt a tanítónak arra kell törekednie, hegy a száraz nyelvtani fogalmakat le tudja fordítani megfelelő pedagógiai nyelvre, a gyermek nyelvére, (V. ö. Dezső Lipót szombathelyi tanfelügyelő eljárásával.)

A helyesírásnak az élő beszéd adja meg az alapot, A helyesírást csak az tanulhatja meg, aki bírja, megérti, vagy átérzi az élő nyelv kifejezéseit s azokat beszélő szerveivel utánozni is tudja. ,,A magyar helyesírás ugyanis elsősorban a kiejtésből indul ki, mert a szavak hangját híven fejezi ki állandó jegyekkel. A helyes beszéden pedig a művelt embereknek hagyományos kiejtését értjük, mely mentes minden tájnyelvi sajátságtól.“ (Lásd az akadémiai egységes helyesírás szabályait.) Ebből tehát az következik, hogy nekünk a helyesírás érdekében igen nagy gondot kell fordítanunk az élő beszéd kiművelésére: a táj szólások kiküszöbölésére, a gyermek szókincsének gyarapítására és meglévő kifejezéseinek megfelelő tartalommal való ellátására, azaz tudatosítására. Ez a megállapítás viszont arról győz meg bennniinket, hogy a helyesírás tanítása nem maradhat meg a nyelvtan elkülönült birodalmában, hanem szoros kapcsolatba kell lépnie a beszélgetéssel, fogalmazással, az olvasással, sőt a többi tantárgyakkal is. így lesz a helyesírás tanításából az, aminek a nép- iskolbáa lenni kell, t. i. helyesen értelmezett alkalmi tanítás. — Ez különben az új tanterv szelleméből önként következik, mely azt kívánja, hogy az életet tanítsuk; az élet pedig nincs tantárgyak szerint elska