Evangélikus Népiskola, 1930
1930 / 11. szám - dr. Szelényi Ödön: A német idealizmus pedagógiája
319 dig clyforínán, hogy az egyént oly tulajdonságokkal ruházzák fel, melyek folytán önként meghódol egyes akaratával az általános akarat előtt, vagy pedig az állam fogalmát olyformán mélyítik és szellemi-etikai tartalommal megtöltik, hogy az ne kívánja az egyéni sajátosságok feláldozását. így fejlődik ki az egyéni szabadság és az államhatalom sajátos, specifikusan német fogalma, melyet más népek persze méltányolni alig tudnak. A megegyezés eredménye: ,,akart fegyelem“, vagyis egyfelől teljesen szabad személyes önképzés, másfelől önkéntes odaadás a köz iránt, illetőleg Tröltsch Ernő berlini egyetemi tanár szavaival: ,.organizált népegység, alapulva az egyesnek kötelességszerű, de egyben kritikai odaadására az egész iránt és helyesbítve a szabad szellemi képzés individualitása és önállósága által, legrövidebben: állami szocializmus egybekapcsolva nevelési individualizmussal.“ Valamint a nevelés szellemét és annak célját ideálisztikus motívumok határozzák meg gondolkodóinknál, úgy ezeké a döntő súly a nevelés eszközeinek kiszemelésénél is. Filozófia és görög humanitás a jelszó! Az első a tudományok királynéja, bár ezt az igényét sokszor csúfondárosan megtagadják tőle. De mindenesetre a teljesen tecrétikus önzetlen, a tudományos törekvést legtisztábban megtestesítő diszciplína, mely nélkül élet és világ káoszra bomlik szét a szeműnk előtt és a singularis ismeretek rengeteg labirintusában nem tudunk eligazcdni. Hiába csúfolják ,.fogalmi költészet‘-nek, ha nem akarunk az élet szétszóró dolgai között elmerülni, hanem világos és határozott öntudattal végighaladni az életen, nélküle el nem lehetünk; A másik főstudium a görög irodalom, a hellén kultúra, mely maga is tele van ideálisztikus indítékokkal. Vagy hivatkozzunk-e Sckrates és Platon harcára a szofisták nyers szubjektivizmusa ellen; az államnak etikai felfogására az utóbbinál és Aristotelesnél, Pinda- rcs lírájának és a görög dráma gazdag vallásos-erkölcsi tartalmára? Az egyes gondolkodók, bármily távol állanak egymástól, mind aláírják Schopenhauer azt a szavát, hogy a szellemnek nincs nagyobb üdülése, mint a régi klasszikusok olvasása. Ez az erős újhumanizmus mily elválasztó vonás az angol Spencer és Baintól, kik a klasszikus nyelvek ellenében a természettudományokat propagálják! A bemutatott gondolkodók pedagógiai nézetei tehát hozzáíllenek az ő filozófiai irányukhoz: az ideálízmus körében mozognak mind, nemcsak Fichtet, Schellinget, Hegelt, de ide kell számítanunk azokat is, akik, mint Herbart, Fries, Schopenhauer, tudatos ellentétbe helyezkedtek a legtöbbször emlegetett három ídeálístával: Fichte-, Schelling- és Hegellel. Jött idő, amikor ez az ideálizmus elhalványult. A német nép is a valóság felé fordult: politikussá, praktikussá lett és megkezdődött a „pozitív“ korszak, midőn az irodalomban jelentkezett az ellenzék a régi ideálízmussal szemben. De ez az áramlat nem tartott soká. Felhangzott a jelszó „vissza Kanthoz“ és azóta az ideálizmus állandóan érvényben volt a német filozófiában. Ha egyik zászlóvivője kidőlt, lobogóját oda adta utódjának, hogy az újra fennen lobogtassa. A jelen szomorú viszonyai között is a „bensőség“ népe bizonyára ismét ma-
