Evangélikus Népiskola, 1930
1930 / 11. szám - dr. Szelényi Ödön: A német idealizmus pedagógiája
818 suk van, az első nagy közoktatásügyi miniszternek, báró Eötvös József példája, aki nemcsak a külföldön elért eredményeket vette tekintetbe, hanem a hazai tanítóság kívánságait is. Mi dunántúliak — és elsősorban mi soproni tanítók — legyünk büszkék elődeinkre, mert azok voltak azon úttörők, akik már 1848- ban az első pedagógiai kongresszus előkészítése és összehívása által megteremtették azt a légkört, amely lehetővé tette a haza újjászületésével együtt a magyar tanügy újjászületését is. Graf Samu. A német idealizmus pedagógiája. Irta: dr. Szelényi Ödön. (Vége.) Úgy látszik azonban, hogy egyet közülök, Schopenhauert, a pesz- szimista gondolkodót mégsem lehet ídeálistának minősíteni? hiszen a világkormányzó ész helyébe ő néha a vak akarat, társai ideáliszti- kus optimizuusa helyébe pedig merev pesszimizmus lép. Ezzel szemben először is arra utalhatunk, hogy az akarat maga is szellemi valami, bár szelleminek irracionális része; azután pedig Schopenhauer távol áll attól, hogy az egoizmus és utilizmus zászlaját lobogtassa. Ellenkezőleg, ő a leghatározottabban szakít azzal az iránnyal, mely az életben a könnyed gyönyöröket hajhássza és vele szemben a szenvedésben látván az élet főtartalmát, e szenvedés férfias elviselésére hív fel. Nem elpuhult, önelégült kéjenc lebeg előtte ideálul, hanem heroikus természet, mely az élet álértékeitől heves küzdelem árán szabadulni tud; amint ezt a filozófus (tudós), művész és szentről rajzolt eszményképe bizonyítja. Ezek alapján tehát ő is az ídeálizmus zászlóvivői közé sorozható, bár ideálizmusa inkább negativ ideálizmus. És hozzátehetjük, hogy az ő pesszimizmusa pedagógiai szempontból. Ha túlzásait lenyessük, éppenséggel nem megvetendő ne- ,velő tényező. Hogy hiba volna az életet a gyermek előtt merően rózsás színben feltűntetni, hanem bizony rá kell mutatni olykor-olykor az árnyoldalára is. Arra is rá kell nevelni, hogy az igazi értékeket meg tudja különböztetni a látszólagos értékektől és hogy korunk rengeteg hamis jelszava előtt ne hódoljon meg vakon. A német ideálisták pedagógiájának második jellemző vonása az individualizmus és szocializmus problémáival való viaskodás. Az egoisztikus subjektivizmust mindnyájan legyőzték, azok is, akik a racionalizmusból indultak ki mint Kant, meg azok is, akik a romantika hatását érezték meg személyökön (Fichte, Schelling, Schleiermacher, Schopenhauer). De még mindig fönnmaradt a nehéz kérdés: mi előbbre való, az individuum vagy a közösség (állam)? Kant még az első irány felé hajlik, de követői mind jobban a másik felé fordulnak és leghatározottabban, de egyben legegyoldalubban Fichte hirdeti az egyén teljes beolvadását a közjót képviselő államba. Legtöbben azonban megegyezést keresnek a két tényező között, még pe-
