Evangélikus Népiskola, 1930

1930 / 11. szám - Graf Samu: Aggasztó jelenségek közoktatásügyünk terén

313 elmerülnek az országos átlagban, mely — sajnos — nem olyan, hogy versenyre kelhetne a külfölddel. A második aggasztó jelenség tehát az, hogy kulturáltabb vidé­keink, melyek a lakosság műveltségénél fogva gazdaságilag is felette állottak a többi vidékeknek, a világháborű alatt hozott nagy anyagi áldozatok (hadikölcsönök stb.) folytán elszegényedtek és most már saját erejükből nem bírják — mint a háború előtt úgyszólván állami támogatás nélkül -—- iskoláikat és kultúrintézményeiket fejleszteni, sőt fenntartani sem. Ezeknek csak átmenetileg volna szükségük állami támogatásra és segítségm Minthogy azonban ilyenben nem, igen ré­szesülnek, hanyatlásnak indulnak, vagy legjobb esetben az eddigi ní­vót tartják meg, ami azonban szintén hanyatlást jelent, mert körü­löttünk a világ nem áll meg és szomszédaink rövid idő alatt túlszár­nyalnak minket. Igaza van püspök úrnak, mikor jelentésében azt mondja: ,,Örü­lünk az indokolt reformoknak és új alkotásoknak, de ennél is elsőbb kötelességnek látjuk régi alkotások és hivatást betöltött intézmények fenntartását.“ IV. A tankötelezettség meghosszabbításának kérdése. A harmadik aggasztó jelenség pedig az, hogy a tankötelezettség törvényes meghosszabbításáról ott fenn most nem esik szó, pedig erre okvetlenül szükség van, ha nem akarunk elmaradni. Én nem tudom, hogy igaz-e, de a múltkor olvastam, hogy Európában Albániával mi vagyunk az egyediiliek, akik még a hat éves tankötelezettségnél tar­tunk, de annyi bizonyos, hogy Közép- és Észak-Európában már min­den államban legalább a hét éves tankötelezettséget mondták ki tör­vényileg. A minket körülvevő államokban, Ausztriában nyolcosztályú, a többiekben hétosztályú a népiskola. Azt hiszem, ehhez nem kell kommentár. Csak azt akarom itt még megjegyezni, hogy az új tan­terv is megkívánja a nyolcosztályú népiskolát, mert az új tantervben kitűzött célt a hatcsztályú népiskola szóik keretén belül nem érhetjük el. Összehasonlítottam tantervűnket a német tantervekkel és azt ál­lapítottam meg, hogy azok körülbelül ugyanazt azt anyagot, amit ne­künk a hatcsztályú népiskolában kell tanítanunk, nyolc évre osztják fel. Ebből is látjuk, hogy mi a hatosztályú népiskola szűk keretébe többet szorítunk be, mint amennyit a 12 éves gyermek megemészteni képes, V. A tanítóképzés reformja. A negyedik aggasztó jelenség Iaz, hogy a tanítóképzés reformjá­ról és a szakfelügyeletről, most szintén nem esik szó már. Annyi idő nem áll rendelkezésemre, hogy elmondjam, mi módon oldották meg ezt a kérdést a nyugati kultúrállamokban. Alkalmam volt a nyáron Hamburgban és Drezdában a tanítóképzést behatóan tanulmányozni, ill. erre nézve információkat szerezni. Dr, Frank Antal, a buda­pesti tanítóképző-intézet igazgatójával bejártuk az egyetemek azon fakultását, ahol a tanítóképzés történik és megállapíthattuk, hogy;

Next

/
Thumbnails
Contents