Evangélikus Népiskola, 1930

1930 / 1. szám - Jegyzőkönyv az 1929. november hó 12-én tartott rendes évi közgyűlésről

16

vánságunk az, biztosítson az egyház több szabad mozgást tanítóinak az egyházi életnek minden megnyilatkozásában, a közigazgatás minden ágazatában, a kormányzat minden fokozatában. Ebből csak áldás fakadhat, mert ez a tanítóságot képességeinek, tudásának, munkaerejének magasabbfokú kifejtésére serkenti.

Nekünk, evangélikus tanítóknak nem szabad elmennünk észrevétlenül néhány személyi jelentőségű esemény mellett. A tanítói közélet vezére: Rákos István ünneplése kimagasló esemény a tanítói küzdelmek terén. Ünneplésének impozáns keretéhez mi evangélikus tanítók is elvittük a tanítói szolidaritás fáklyafényét. Az ünnepeltet meghívó küldöttségben ott volt Benedek Vince, az ünnep egyik szónoka Krug Lajos volt. Kívánjunk e helyről is még sok áldással, sikerekkel dús esztendőt Rákos Istvánnak.

Vannak gyászos emlékeink is. Papp József, nyug, soproni tanító- képzőíntézeti igazgató, tankönyveink társszerzője, elköltözött az élők sorából. Munkás élet után tért pihenni. Legyen áldott emléke! Elköltözött az élők sorából Benedek Elek, a gyermekvilág nagy mesemondója, aki mesét tudott mondani a csodás, nagy természet minden kis virágáról, a gyönyörű magyar történet minden legendás alakjáról, Kisbakcnnak kertjeiről, egyszerű népéről, bájos falusi idilljeiről. Mint a „Néptanítók Lapja“ egykori szerkesztője is közel állott hozzánk. —

Pótolhatatlan űrt hagyott maga után a 47 eves korában, tetterejének teljességében a megdicsőültek honába távozott Quint József. Mi evangélikus tanítók is kegyelettel hódolunk a nagy pedagógus emlékének, — A régi evangélikus tanítói gárda közel fél évszázadot szolgált alakjainak: Alexy Lajos, Marton Károly kőszegi, Brósz János orosházi tanítóknak és Laschober Gusztáv soproni nyug. igazgató-tanítónak emlékeit is kegyelettel őrizzük meg.

Tankönyvügyünkkel e helyen nem foglalkozom, erről kiilöu előadásban szólok röviden.

Sérelmeinket állandóan napirenden, tartja úgy az Országos Tanítószövetség, mint egyesületünk. A nyomasztó, válságos gazdasági helyzet kétszeres súllyal nehezedik reá a terményfizeléses kántorta- hítókra. Új sérelmünk, a búza egységárának magas értékelése, némelyik, sok egységgel rendelkező kartársunkat katasztrofálisan érinti. Hogy a gazdasági válság sebeit minden más társadalmi rend mellett mi is érezzük, ebbe még csak beletörődnénk. De, hogy akkor, amidőn a készpénzfizetéses állami tisztviselő megkapja a státus szerint őt megillető fizetést teljes értékben, miért kell a terményfizetéses kántortanítóknak, a kántoriak beszámításának igazságtalansága mellett, még ezt az újabb, súlyos sérelmet is elszenvednie? Miért kell a magas értékelés miatt egyeseknek évenként sok száz pengővel károsodniok? Ezt megérteni nem tudjuk, ezért vérzünk és munkaerőnk, kitartásunk, ideálizmusunk elsorvad. Eddig e sérelem orvoslásának kérdése, minden belső fórum előtt sikertelenül hullott vissza közénk. Országos egyesületünk választmánya elhatározta, hogy tudomására hozza a sérelmet az egységes párt elnökének: Pesthy Pál őnagyméltóságának, akinek egyébként a Tolna-Baranya-Somogyi Egyházmegyei Tanító-