Evangélikus Népiskola, 1929

1929 / 11-12. szám - Tárca

335

hatolhatatlan bozót között vezetett a keskeny út. Imitt-amott egy-egy szálas tölgy- vagy szilfa tanúskodott még az egykor virágzó erdőkről. Amint az ösvényen tovább-tovább haladtunk, kétoldalt ős fák csöngették lombjukat. Maga az erdő csupa világoszöld törzsű szálfarengeteg, ameddig csak a szem ellát; gyönyörű látvány volt, amint a fatörzsek félhomályban világítottak, mint az orgonasipok. (Zárójelben említem meg, hogy szarvasbőgést is hallottam, sőt egy fejedelmi bikát is láttam a halálos némaságban; de ennek, a vérbeli vadászt is eksztázisba ejtő élvezetnek leírása nem tartozik leírásom keretébe.)

Magától értetődik, hogy a szárnyasvilág is ritka példányokban és nagy csapatokban tanyázik a mocsaras területen. A csörgőruca, a búbos búvár, a nevető sirály, a bíborszínű dobosgém állandó vendégek itt. Úgy hallottam, néha gödények is láthatók, de csak rövid ideig. A hatvanas években énekes hattyút is lőttek. Eső után pedig megszólal az emberi hangot utánzó darú. A bajnok bibicek és még sok- sck fajtája a kevésbé ismert vizi szárnyasoknak szintén nagy csoportokban tanyázik a Hanság és a Fertő mocsaras világában.

Aki e zsombékkal, nádbozóttal és különféle vizicserjékkel benőtt mocsaras vidéket nem látta, halvány fogalma sem lehet, milyen az a vizivilág. Csöndje, lélekzetvétele, borús és derűs képe, gyér ligeteinek, fűzeseinek és nádasainak méla susogása mintha mind a mesék titokzatos varázsát sugározná széjjel. Aki csak egyszer is látta, ott vibrál emlékezetében ennek a sajátságos világnak az elfelejthetetlen képe,

A lápon tekervényes utak kígyóznak keresztül-kasul. Idegennek az útirányokkal ismerős vezető nélkül veszedelmes a nádbozót és zscmbékrengetegbe behatolni, mert az eltévedés veszélyének van kitéve. Vezető nélkül napokig, sőt hetekig bolyonghat, mire a kivezető utat megtalálja — ha egyáltalán megtalálja! . . . Nem egy merész és meggondolatlan szerencsétlenül jártról beszélnek, aki, amikor a tömkelegbe lépett, vette észre gyászos tévedését, étlen-szomjan elpusztulva. ‘Még a rucalesre járó partvidékí vadászok sem mennek be, magukban, hanem van nekik Hany-ísmerő fuvarosuk, aki irányítja útjukat. Érdemes megemlíteni, hogy Mosonszentpéter,en, a Hanság tő- szomszédságában is él vagy élt egy magános Hany-ismerő ember, valami Weinhandel nevezetű, aki rendes fuvarosa volt a szárnyas vadra vadászoknak. Nemcsak maga, hanem még a lovai is ismerték már a láp kacskaringós országútját. Ez az ember egész generációt nevelt a láp ismerőivé.

Nem kevésbé veszélyes, vezető nélkül a nyílt vizen csónakkirándulást tenni, különösen ott, ahol a tónak nádszigetes részei vannak. Ezeken a helyeken a víz itt—ott gázolható is, azonban a fenekén mélyre terjed az iszap. Ha csónakelbillenés esetén a csónakázó a vízbe esik, még úszni tudónak is nehéz kivergődni, mert az iszapban elsűlyed s így mód és alkalom bőven kínálkozik a belefulladásra, miről a feljegyzések rémséges eseteket említenek,

A sík Fertőn meg azért veszedelmes a csónakázás, mert a szél többnyire hirtelen támad a csalóka tavon és nagyhamar viharrá erő-