Evangélikus Népiskola, 1929

1929 / 11-12. szám - Tárca

oo6

södve, iszonyú hullámokat ver, amely hamar felborítja a sajkát, ha óvatos kéz forgatja is az evezőt. Nagyon természetes, hogy a lápon való gyalcgjárás is nagyon ingatag, tehát veszedelmes. A gyalogjárás kényelmetlen is, mert a „bolygó láb száz tövisre hág1’.

Valami sajátszerü és különös látványt nyújt a partról nézve, mikor valaki a kiszáradt tavon mozog. Ugyanis minél messzebb halad befelé, annál nagyobbnak és magasabbnak látszik, olyannyira, hogy úgy tűnik fel, mintha egy magas pózna mozogna ott, víztől környezve minden oldalról. — De még meglepőbb egy másik szemcsaló tünemény, olyan fata mcrgana-féle, az ú. n, légtükröződés, amikor t. i. az átellenben fekvő helységek és tárgyak úgy látszanak, mintha vízben állanának, letükröződve.

íme, ez a Fertő a vele kapcsolatos Hansággal dióhéjba foglalva. A mi kedves Dunántúlunknak ezt a csodálatos kincsét szakították el tőlünk trianoni „jóbarátaink“, akik kegyetlen és mélyen lealázó eljárásukkal, fenhéjázó gőgjükben a büntetlent is büntetni akarták. De „hiszünk egy isteni örök igazságban“, amely azt súgja nekünk, hogy „bár megaláztattunk, de abban el nem veszünk“.

Él még a jó Isten, él a magyarok Istene, aki idő múltán javunkra fogja fordítani azt a gonoszt, amelyet a gőgjükben elvakultak ellenünk gondoltak. „Felsegíti a nyomorultakat; a gonoszokat földig megalázza.“

„Végezem immár nehéz búcsúzásom,

Megyek keményen, hogyha nem is könnyen.

— Síró kurucot a labanc ne lásson —,

De ott a tó sarkán, csúful hagyott sáson Megállók halkan s — letörlöm a könnyem.

Istenhozzátok, síró, szürke nádak,

Csacska csobogó víz, hízelkedő szellő.

Vége a mesének, itt a gyászvalóság.

Gémek, tündérek, álmok, tavi rózsák,

Isten hozzátok . . . Isten hozzád, Fertő!“

De:

Üzen a Fertő.

„Mintha moraját hallanám rengő földnek:

A tó mélységei sóhajtva nyögnek.

A víz felől susogó szellő támad:

A Fertőben panaszkodnak a nádak.

A nagy csöndben zokogva azt susogják:

A magyar Fertő nem lesz soha osztrák.“

Benedek Vince.