Evangélikus Népiskola, 1928
1928 / 2. szám - Major Samu: "d. b."
43 a betűk gyorsabb felismerését minden módon igyekeztek elősegíteni. Bizony az írva-olvasás tanítás kezdetén, mikor még a betűket csupán vonalakból alakították, vonalakból konstruálták, nagyon nehéz volt gyengébb eszű gyerekeknek megtanulni írni és olvasni. A betűk felismerését legelőször azáltal igyekeztek megkönnyíteni, hogy a tanítandó betűhöz a címben olyan tárgy képét nyomtatták, melynek kezdőbetűje a tanítandó betűvel azonos. Későbbi törekvés volt, midőn olyan képeket igyekeztek szerezni, melyeknek alakja is hasonlított a betűhöz s a kezdőhang is megfelelt. Itt már aztán nagyon sok erőltetett dolog jött létre, s bizony nem igen találtak megfelelő képet s a gyerek nehezen találta meg a kép és betű közötti kapcsolatot, a tanító is bizony nehezen tudta vele megértetni, hogy mire való az a kép. Pedig ez helyes elgondolás volt, csak nehezen lehetett alkalmazni. Hogy ezt az alkalmazást megkönnyítsék, jöttek a különféle jelképes, hangutánzó, fonomimikai módszerek s ezeknek a kombinálásai, melyek mind előbbre vitték az ügyet, de a célt csak tekervényes hosszú utakon, Meseországba való utazás után érték el s nagyon mesterkélt, erőltetett módon jutottak el a betűkhöz. Abban most már a használatban levő módszerek megegyeznek, hogy a nyomtatott alakról térnek át az Írottra, de a két alaknak az azonosságát eddig egy módszer sem tudta feltüntetni s gyakran képtelenebbnél képtelenebb ráfogásokkal kellett az átmenetet megcsinálni. Nálam ez az átmenet, mint fentebb említettük, szemléltethető. Bizonyos, hogy a betűírás a képírásból fejlődött ki s az a helyes módszer, amely ezen az alapon áll. A képírásról a betűírásra való áttérésnél a tárgy képe csak a kezdőbetűt jelentette. Az én módszerem is teljesen ezen az alapon épült fel, mert ez lebegett előttem, mint olyan cél, melyért érdemes időt, munkát, éjszakákat áldozni. Az eddigi módszerek is mind e cél felé törekedtek, de letértek az egyenes útról. Le kellett térniök, mert nem tudtak találni olyan tárgyakat, melyek a betűkhöz alakra, nagyságra teljesen hasonlóak legyenek s e mellett azok nevének kezdőbetűi a kívánt betűt adják. Pedig ez a hármas követelmény az, ami helyes alapúi szolgálhat az írás-olvasás tanításban, ami ezt igazán megkönnyíthetik mindamellett egészen természetes, hiányzik belőle minden erőltetettség s mesterkéltség. Ezt a hármas követelményt az én módszeremben teljesítettem, tanulóimnak képzelő tehetségét nem nagyon kell igénybe vennem, nem kell őket kifárasztanom, sem nagy fantázia, sem jó memória nem szükséges tehát ahhoz, hogy a gyermek megtanuljon írni- olvasni, nem szabad többé egy kis magyarnak sem megismételni az első osztályt az írás és olvasás miatt! Nem marad el a tanulásban, ha valami betegség miatt hiányoznia kell, ha két hónapig hiányzik is. Ha kartársaim cikkemet sok helyen kétkedéssel olvasnák, csak annyit jegyzek meg befejezésül, hogy nem magam kívánkoztam a nyilvánosság elé s én a módszeremet nem akarom senkire sem erőszakolni, az én módszerem nekem annyi gyönyörűséget szerez, hogy annak fejében ennyi fáradságra kötelezettnek éreztem magamat.
