Evangélikus Népiskola, 1928

1928 / 2. szám - Major Samu: "d. b."

39

olvasni s le ne tudná írni pl. ezt a mondatot: Róza olvas Gyurinak. Mielőtt tovább mennék és kedves kartársaimnak bosszúságát növelném (tehetem, mert nem ismernek) helyénvalónak találom visszatérni oda, ahonnan kiindultam és megmondani mit tehetek, hogy a d és b megkülönböztethető legyen. A d nálam egy duda, melyet gumilabdából és bodzafából szerkesztettem össze, igen jól szól; a b egy szép őszi barack kis ágacskájával, melyet fából faragtam ki s szépen befestettem. E kettőt összekötöm mindegyiket a maga oldalára s az iskolában kifüggesztem, ha kell tudok rájuk hivatkozni s jól esik, hogy olyan könnyen rámutathatok a helyes elbírálásra.

De nemcsak a betűismertetés ügyét viszi előbbre módszerem, hanem az írás tanítását is más alapra fektettem. Világosan ki tudom mutatni a kis csacsiknak, hogy a nyomtatott és írott betű ugyanaz, a különbség csak onnan van, hogy írásközben nem kapkodhatjuk fel folyton a kezünket.

Merem hinni, hogy az írástanítás terén való felfedezésem történeti értékkel bír s aki egyszer megpróbálta, e szerint tanítani az írást, soha nem fogja másként tanítani. Hogyne! Mikor egy kis írási előgyakorlat után, egy-egy félórán három négy betű írását is meg lehet tanítani s nem kell attól félni, hogy a gyermekek összetévesztik őket. Ez pedig azért lehetséges, mert a betűknek kétféle alakját az olvasógépen a gyermekek egy betűben felismerik, látják, amennyiben a nyomtatott betűk egy-egy rántással írott ala- kúakká változtathatók, de úgy hogy azért eredeti alakjuk is megmarad és látható továbbra is. Nem is kell magyarázni a gyermekeknek azt a nagyon fontos, de a kis tanulók előtt az eddigi módszer mellett érthetetlen igazságot, hogy habár van írott és nyomtatott b, c, d stb. azért mégis csak egy b, c, d stb. van, ezt ők maguk szépen megállapítják maguknak s ők minden írott betűben bent látják (aminthogy benne is van) a nyomtatott betűt. Az én tanulóim az olvasógépen folyton maguk előtt látják az írott és nyomtatott alakot egyben, ügy hogy akármikor kezdjük meg a betűk írását, nem kell semmiféle erőszakolt meséket kitalálnom (melyeket talán magam is restellek) hogy átmenetet tudjak létesíteni a nyomtatott és az írott alak között. Nincs sehol semmi zökkenő, minden természetes és magától értetődő.

Az olvasógép u. i. kemény, kéregpapirból van s alakra nézve hasonlít a könyv két táblájához, mert két táblából áll s a két tábla ugyanolyan módon van vászonnal összeragasztva, mint a könyvnek két táblája. Az egyik tábláján a játéktárgyak árnyékképei vannak, a másik tábláján mindegyik árnyékkép alatt a belőle kiformálódó betű. Kezdetben úgy állítjuk az asztalra, hogy a vászonnál megtörjük s csak az árnyékképes tábla látható, mert az felfelé áll, az olvasógép másik táblája az asztalra van fektetve, mintegy talpa a felálló felének. Ebben a helyzetben támasztjuk az árnyékképekhez a játékalakokat, míg az árnyékképeket meg nem ismerjük, azután a falra akasztjuk, miáltal az egész eggyé lesz s a másik táblán, amely ilyenkor alul van a betűk rendes alakjukban láthatók.