Evangélikus Népiskola, 1928
1928 / 2. szám - Major Samu: "d. b."
40 Itt már a játéktárgyaknak csak a kezdőbetűivel nevezzük meg a betűket. Elég könnyen, gyorsan megy. Ugyanitt ezen az olvasógépen kezdjük meg a betűk összeolvasását. Az első olvasótáblán 10 (tiz) betű van: r, i, m, u, t, ü, 1, ó, n, e ezekből kettő-kettő összekapcsolható szóvá: ri, mű, tű, ló, ne. Sokféle szót lehet az egymás melletti szavakból alkotni: (rim, im, mu, ut, tű, ül, ón). Hogy a betűk összekapcsolását láthatólag szemléltethessem, a betűket az olvasógépen (már azokat, melyekből szót akarok alkotni) tényleg összekapcsolom. Az olvasógép úgy van szerkesztve, hogy minden betűből (nyomtatott alak) elől és hátul keskeny szines szalag húzható ki, még pedig minden betűnek más szinű szalagjai vannak. A szaiagok végén kapcsok vannak s két betűnek szomszédos szalagjai összekapcsolhatók s lesz pl, r í. Az első szalag lelóg (pl. a ,,r“-nek elején), a hátulsó szalag felakasztható (pl. az ,,i“ végén). Ez a tényleges szemlélhető összekapcsolás a gyermeket erősen figyelmezteti arra, hogy a két betűt ne külön-külön, hanem egybekapcsolva mondja ki. Meglátja a gyermek mit kell csinálni s így azt a nagyon nehéz munkát, a betűk egybekapcsolását, a gyermekek nagyon gyorsan és öntudatosan s ami szintén fontos, szívesen végezik. Az összekapcsolást úgy végeztetem a gyermekekkel, hogy én az összekapcsolt szalagokon végig húzom a ujjamat, ezek a szalagok más-más színűek lévén, a gyerekek meglátják, mikor ér az ujjam a másik betű szalagjához s akkor nekik is a másik betűt kell hangoztatni olyan összefolyóan, amilyen összefolyóan én mutattam. A gyermekeknek nagyon hamar öntudatossá válik ez a dolog, s mivel öntudatosan cselekesznek, ha két három betűt össze tudnak olvasni, valamennyit össze tudják olvasni. Nincs szükség lendítőkerékre, nincs szükség mimikára, a harmadik-negyedik héten mindent elolvasnak, az abc minden betűjét gyorsan felismerik s nehézség nélkül összeolvassák s legnagyobb részét le is Írják, mert a betűnek úgy a nyomtatott, mint az írotr alakját (most még mint szalagos betűt) jól ismerik. Kartársaim közül bárki nagyot segíthet magán az írott és nyomtatott betűk gyors megtanítása érdekében, ha kemény papírból kivágja a nyomtatott betűt s a két végére keskeny szalagot varr; maga is gyönyörködni fog abban, hogy milyen szépen betudja mutatani tanulóinak azt, hogy az írott és nyomtatott betű ugyanaz s az írott betűben benne van a nyomtatott is. Ha megcselekszi, tapasztalni fogja minden kartárs, hogy gyermekei milyen szívesen írnak s milyen gyorsan megtanulnak írni, egyúttal némi fogalmat nyernek az én olvasógépemről is s annak használhatóságágról meg fognak győződni. Olvasógépemnek most már három fontos értékét láttuk: 1. a betűk kialakúlását játékalakból árnyképpé s ebből nyomtatott betűvé, 2. a betűk összekapcsolásának szemléltetését, 3. nyomtatott betűknek írott betűkké való átalakúlását. Van az olvasógépnek még fegy ilyen megbecsülendő hasznavehetősége. Gyengébb (tehetségű gyermekek pl. ha a r-t és i-t összeírják, mindegyik betűt úgy írják le, ahogy először tanították rá, vagyis az i-t nem kapcsolják az r-hez,