Evangélikus Népiskola, 1928
1928 / 2. szám - Major Samu: "d. b."
38 ,,cukorpotyogató“-ból hull a cukor, az adó „ívóka“ tényleg iszik egy kulacsból (a kulacs lesz az i pontja); az „a“-t adó alvóka tényleg folyton alszik, ha felállítják is térdre esik, feje lehanyatlík s alszik stb. A játékokkal való játszásnak nagy haszna van: nevet kap a játékalak. Szerencsés voltam, hogy minden játékalaknak olyan nevet adhattam, melynek kezdőbetűje az általa nyerendő betű. Az én módszerem most már világos lesz: játszunk a játékokkal, miközben megtanuljuk azoknak nevét. Könnyű dolog ez! Amelyik mozog az mozgó (m-alak), amelyik kelepei az kelepelő (k-alak), amelyik hintái az hintáló (h-alak) amelyik dudál az duda (d-alak) stb. Ha már jól ismerjük a játékokat akkor az lesz a dolgunk, hogy az asztalra állítható olvasógéphez kell támasztanunk a játékalakokat, mindegyiket a maga helyére. Hogyan tudjuk meg hol a helye? Az árnyékáról! Az olvasógépre rá van festve mindegyik játékalaknak az árnyékképe, oda kell támasztani, ott van a helye. Azt hiszem ezen műveletnek nagy fontosságát minden kartársam felismeri. Egy érdekfeszítő játék ez, melynek eredménye az, hogy egy hét alatt a tanulók (az első héten ám!) az egész ábécét ismerik s megszokták és megszerették a tanítót, megszerették az iskolát. A bábszínház nem érdekli jobban a kis gyermekeket mint ez az ábécé. Nincs olyan hallgatag gyermek, ki száját az első napon ki ne nyítaná s olyan kis tedd ide-tedd oda álmatag, kivel nyulat ne lehetne fogatni s ki másnap már korán és kíváncsian ne jönne az iskolába megnézni, hogy hogyan viszi a puttonyos bácsi (p) a rossz gyereket, hogyan rezeg a rezegtető (r), hogyan ugrik ki az ugráló az ugráltaiéból (u), hogyan fúj a tenyerébe fujóka (f) stb. Bizony másnap előkérik a játékokat és olyan beszédes kis tanulók lesznek, hogy öröm lesz velük a foglalkozás! Azt az előbb kellett volna mondanom, hogy midőn a játékalakok nevét már jól tudják a gyermekek, attól kezdve úgy rakatom őket a helyükre, hogy csak a kezdő hangot mondom. Rövid gyakorlat után igen jól megy s lesz a legyezőből „1“, az ólomból ,,ó az üveggyűjteményből ,,ü“ stb. Ez annyira szokott sikerülni, hogy a gyermek ha hirtelen megkérdezzük saját nevét, azt is úgy mondja be. Csak a kezdőbetűt mondja. Ez olyan erős alap, mint a kőszikla, erre lehet építeni s a gyermek maga jön rá a dolog nyitjára. Nem kell ide semmiféle mesterkélt és erőltetett segédeszköz. Nincs szükség mimikára, sem semmiféle kerüldözésre és természetellenes megállapításokra, mint ahogyan manapság szokás kilométeres keríilőutakon jutni el egy-egy betűhöz s ráerőltetni a gyermekekre pl. hogy a kutya mikor ugat azt mondja „r“ stb. Most már ha azt is állíthatom, hogy a legtöbb játékalakom maga is megmondja mi a neve, ha kérdezik tőle, vagyis az alak megadja a hangot is, akkor aztán már elég sok lehetetlenséget mondtam, ami pedig valóság. Hogy pedig a lehetetlenségek számát még eggyel szaporítsam, tudomásukra hozom kartársaimnak, hogy december 15-ére a Betüországot végigolvastuk az utolsó betűig és nem akadt 14 első osztályos tanulóm között egy sem, aki ne tudná egész szépen
