Evangélikus Népiskola, 1928

1928 / 2. szám - Major Samu: "d. b."

37

telességeket tártaim az ó könyvet és megmentik attól, hogy az érvényben lévő egyházi és világi törvények és rendeletekkel stb. összeütközésbe jusson. E profilatikus intézkedés nem kiván annyi anyagi áldozatot, mint amennyi az anyagi és erkölcsi kár, mit a joggyakorlás hiánya és a kötelesség mulasztása okoz.

„d. b.“

Irta : Major Samu (Szakony, Sopron m )

Fenti két betű sok szegény tanulónak szerez kellemetlenséget. Igazán nem lehet csodálkozni azon, ha az ő kis eszecskéjük, amibe annyi furcsa tudományt nyomnak bele, nem tudja megkülönböztetni e két betűt egymástól, hiszen azok olyan hasonlóak egymáshoz, mint két sárga libácska, mint két kis fehér csirke, melyek nem tudom én miért egymással szemben állanak. Nehéz olyan kis tanulónak megkülönböztetni ezt a két betűt, melyek annyira hasonlítanak egymáshoz, mint két pengő. De nehéz annak a jólelkű tanítónak is ki sajnálja kis tanulóit s nem bír olyan ismertető jelet felfedezni rajtuk, mely tanulóit e betűk felismerni akarásakor támadt dilemmájukban biztosan eligazítja. Bajt okoznak e betűk tanítónak, tanulónak egyaránt. — Nekem, hála a jó Istennek, sikerűit a többek között e nehézséget is leküzdenem az én módszeremben, úgy hogy a tanítónak e betűk miatt kétszer sem kell haragudnia s a legostobább tanulója is hamarosan megtudja őket különböztetni.

Az én módszeremben ugyanis minden betű egy kis játékból, játéktárgyból alakúi ki. Mindjárt itt hangsúlyozom, hogy nem azért vannak a játékok, játéktárgyak, hogy az írás-olvasást játéknak tekintsük. A játék, játéktárgy csak azért van, mert csak játékból, játéktárgyból lehet a betű alakját megkonstruálni, hogy az v a - 1 a m i legyen. (Minden valami játék, amivel játszani lehet, s mivel nem tud a gyermek játszani?!) Minden játéktárgy alakra nézve hasonlít a maga betűjéhez, amely betűt belőle kifejteni akarunk. Ez a hasonlatosság olyan tökéletes, hogy a játéktárgy árnyéka, mely az „olvasógépre“ van festve, már a kész betű, úgy hogy a gyermekek legelső alkalommal maguk szerint felismerik a játék után, annak árnyékát, vagyis a betűt, amelynek most még az a neve, ami a játéktárgynak (pl. alvóka, ivóka). Minden betű ,,j á t ékalak j a“ nagyságra nézve is megegyezik a betűvel, mely belőle származik.

Minden játékalak mozgást végez, mókás, kedvderítő, vonzó mozdulatot. Nincs az a gyermek, kit ne érdekelne, aki ne szeretné látni. Hát még a kezébe venni! A játékalakok mozdulatuktól kapják nevüket, hogy ezen neveknek emlékezetben tartását és gyors felidézését lehetővé tegyük. Mindnek olyan neve van, hogy azt a gyermek minden magyarázgatás nélkül természetesnek találja s örül neki, hogy az lett a neve. Hogy néhány példát említsek: a ,,c“-t adó