Evangélikus Népiskola, 1926

1926 / 10. szám - Uhrin Károly: Meghívó - Krug Lajos: Sass István

146 a gondjaira bízott gályát. Vitorlái magasra törő gondolatai voltak, a vitorlákat dagasztó szél pedig az ő törhetetlen akarata! S hogy a hajó végül partot ért és csendes révbe talált: az nagyrészt az ő érdeme! Ha most visszatekintünk oda, ahonnan elindúltunk, vissza a meg­tett útra, csak akkor bontakozik ki előttünk egész nagyságában az a hegyeket mozgató férfiakarat, mely a csodát véghez vitte; csak akkor látjuk, hogy mennyi önbizalom, hit és önfeláldozó szeretet kellett ah­hoz, hogy Sass István tanítótársait odavezethesse, ahonnan később már az ígéret földjét is megláthatták. — És miért áldozta fel nyugal­mát, egészségét? Miért végezte ezt az idegőrlő munkát? Azért, mert az elhivatottak sorsában kellett osztozkodnia neki is, mert egy maga­sabb Akaratnak volt eszköze! Ez tudatta vele, hogy hivatást kell be­töltenie és hogy épen az ő példaadására és nagy szervező képességére van szüksége annak az ügynek, melynek energiája javát szentelte és ez a belső kényszerérzet ösztönözte őt, még tudat alúl is, szüntelen cselekvésre. — Neki kellett megértetnie tanítótársaival, hogy nem az erők differenciálódásában, a részekre bomlásban, hanem azok tömö­rülésében, a kiegészülésben van minden siker titkának nyitja! Az ő lobogó lelkesedésének szent tüzénél melegedtek fel a dermedt lelkek és egész megnyerő lénye hirdette azt az igazságot, hogy nincs szebb, nincs magasztosabb hivatás, mint vates-nek, a nemzet tanítójának lenni! Sass István bátran vonulhatott-nyugalomba missziója teljesítése után, mert éreznie kellett, hogy tanítótársai áldása követi s hogy nem térhetnek napirendre felette azok, akikért ő annyit áldozott. — Nem frázis, de valóság: Sass István emléket állított magának min­den evangélikus tanító szívében. A természet kérlelhetetlen tör­vénye szerint testileg el fog múlni ő is, — de azért mégis élni fog! Tanítótársai látni fogják őt még akkor is, mikor már örök pihenőre tért, mert ő eredeti fényforrás volt és nem tükör, mely csak visszaveri a rávetett sugarakat. És ennek a fényforrásnak homályt oszlató meg­világításában megérteni fogják azután az ő tanítását is, hogy hivatásunk nem lehet mankó, amelyre nehézkesen rátámaszkodhatunk, legfeljebb sétabot lehet kezünkben! Midőn én mint egykori hűséges fegyvertársa és később örökségé­nek sáfárja meghajtom előtte, önmagunkat megbecsülve, hálás elis­merésünk zászlaját, érzem, hogy csak egy régi tartozásunkat törleszt- jük kis részben és kimondhatatlanúl sajnálom, hogy inferioritásban vagyunk szegénységünknél fogva érdemei nagyságával szemben és nem fejezhetjük ki hálánkat olyan külsőségek közt és olyan alakban, mely hozzá méltó legyen. Legyen azonban az általunk felajánlott, művészkéz alkotta díszoklevél érzelmeinknek bár egyszerű szavakba foglalt, de szívből fakadó, őszinte megnyilatkozása. Minden motívum, minden betű benne szívünk egy-egy húrjának megrezdülése és min­degyik csak nevének soha el nem múló dicsőségét zengi. Túláradó baráti szívemnek minden melegével köszöntőm Sass Istvánban az úttörőt, az evangélikus tanítói közszellem megteremtőjét, a hithü bajnokot, az önzetlen harcost, az egyenes lelkű, gerinces ma­

Next

/
Thumbnails
Contents