Evangélikus Népiskola, 1926
1926 / 7-8. szám - Reichel Lajos: Országos egyesületünk gyülése
119 Egyesületi életünk, összes mozgalmaink főtengelyében az anyagi érdekeinkért évek óta szinte eredménytelenül vívott küzdelmeink állanak. Ez áldatlan tusakodásban felőrlődnek majdnem összes energiáink, pedig áldás forrásaivá válhatnának egyházunknak, nemzetünknek, a tanügynek, ha végre valahára megértésre találnánk és csak magasztos hivatásunknak élhetnénk. Keserves sorsunk azonban, hogy küzdenünk kell. Fegyvereinket sohasem pihentethetjük. Mi a harcot nem keressük és mégsem térhetünk ki előle, mert ránk kényszerítik és szünet nélkül azok részéről is érnek támadások, akikbe pedig reményeink horgonyát vetettük. Nem régiben a miniszteri bársonyszékből is hangzottak el olyan kijelentések, amelyek újabb állásfoglalásra szinte kényszerítenek bennünket. Fikciónak bizonyultak eddig a legilletékesebb helyről jött Ígéretek és azért megrendül bizalmunk a többszörösen ismételt és jóindulattól csöpögő szavak őszinteségében. — De ha mind ezek miatt há- borog is lelkünk, azért mégis tartózkodnunk kell minden vulkánikus kitöréstől. Nem korbácsolhatjuk fel a szenvedélyeket, hanem félkézzel küzdve, a másikkal építve hangtalan panasszal teljesítjük kötelességünket a jövőben is. A pillanatnyi elkeseredés nem foszthat meg bennünket meggondoltságunktól, higgadtságunktól, — A csalogató szirénhangok elől bedugjuk fülünket és nem hajiunk semmiféle csábításra sem. Nem dülünk be semmiféle hitegetésnek és nem kötjük ügyünket semmiféle pártnak politikai uszályához. Mi az igazság serpenyőjébe vetjük ügyünket és az javunkra fogja azt billenteni. A mi ügyünk kell, hogy mindazoknak közös ügye legyen, akik az iskola, az egyház, a haza sorsát valóban szívükön hordják. De a sikernek teljes kivívása mégis elsősorban tőlünk, a mi magatartásunktól függ. Ne feledjük: a siker csak akkor szegődik mellénk, ha megingathatatlan akarat irányít bennünket, ha kitartunk és egységes táborba tömörülünk. A jelszó tehát: összefogni, kitartani! Ez lesz az a bűvös vessző, amelynek érintésétől kinyílnak majd a megsziklásodott szívek Szézám - kapui, amelyek eddig fukarul elzártak a tisztességes megélhetés lehetőségétől és elénk tárulnak majd az igazi, a kézzel fogható elismerés kincsei is. Akkor azután elhallgatnak majd azok is, akikneknincs okuk feljajdulni s akik élvezvén az élet gondtalan örömeit, nekünk bölcsen azt tanácsolják: takarékoskodjunk, akkor majd telik a mi fizetésünkből is. Nemde, olyan formán hangzik ez, mintha valaki a habok közt fuldoklónak, — ahelyett, hogy segítségére sietne, vagy feléje mentőövet dobna, — azt a tanácsot adná: tanuljon meg úszni! Mintha eddig is nem a nélkülözéssel határos takarékosság erényét gyakorolta volna a legalacsonyabb életstandardra szorított tanítóság! Tanács nélkül is lefaragtunk leg jogosabb életigényeink fájáról mindig egy-egy ágat, mig már csak egy szánalmas csonka tönk maradt belőle! Ismétlem, szabadítsanak meg bennünket az anyagi gondok terhétől és szárnyaink nőnek! És olyan kulturmagaslatok felé repülünk majd, melyekre csak alázatos tisztelettel tekinthetnek fel a haza Krisztus köntösén osztoszkodó martalóc szomszéd népek. És akkor kiröppen majd határaink szűkre szabott börténéből a magyar lélek és boldog lehet ismét Árpádnak, átokverte, szerencsétlen népe. Hogy
