Evangélikus Népiskola, 1926
1926 / 7-8. szám - Reichel Lajos: Országos egyesületünk gyülése
118 és Meiszner Ernő dr. a Soproni Férfidalkör nevében helyeztek el hódolatuk és szeretetük jeléül egy-egy szép virágko szerűt. A család nevében azután Kapi Béla püspök mondott, könnyekig meghatva, köszönetét az ország ev. tanítóságának. Mindnyájunk közös ézelmeit e szavakkal fejezte ki legtalálóbban az ékes beszédű főpásztor: „Hogy mennyire szerethette a megdicsőült tanítványait, s mennyire szerethették azok őt, azt ez a tanítók áldozatos filléreiből létesült hatalmas emlékmű bizonyítja legjobban!“ Ziermann Lajos ev. lelkész, az elhangzott beszéd után, magasan szárnyaló ima keretében áldotta meg az emlékművet, a Férfidalkör pedig az elhúnytnak egy örök életű karával, az „Árpád sírjá éval zárta le a résztvevők lelkében tartós nyomokat hagyó, felejthetetlen szép ünnepélyt. Az ünneplő közönség azután a soproni népiskola dísztermébe vonult, hogy az Országos Evangélikus Tanítóegyesület közgyűlésén részt vegyen. A nagy terem azonban ez alkalommal szűknek bizonyűlt az érdeklődő közönség befogadására, úgy hogy igen sokan kiszorultak a folyosókra, Krug Lajos, elnök, megnyitván a gyűlést előbb hálás érzelmekkel üdvözli a nagy számban megjelent illusztris vendégeket, mindenek előtt a dunántúli egyházkerületnek szeretve tisztelt főpásztorát, Kapi Béla püspökét, aki az egyetemes egyházi felügyelőt is képviselte, — a dunántúli egyházkerületnek érdemekben gazdag felügyelőjét Mesterházy Ernő drt, az Országos Evangélikus Tanáregyesület képviselőjét, Hollós János főgimnáziumi igazgatót, — az Erzsébet egyetem Hittudományi Karának tagjait, — Ajkay Béla dr. egyházkerületi főjegyzőt, Zergényi Jenő dr, kormányfőtanácsost, az espereseket, lelkészeket, a kir. tanfelügyelőséget stb. — s azután így folytatja beszédét: Szivem egész melegével köszönti ek benneteket, messze földről idezarándokolt kedves baj társak! Ti erre az áldozatos útra bizonyára azért szántátok el magatokat, hogy öntudatos protestáns tanítói mivoltotok és táborunk szétbonthatatlan egysége mellett tanúbizonyságot tegyetek. Én ebben az egészséges, sem anyagi, sem időbeli áldozattól vissza nem riadó tanítói közszellemnek megerősödését látom és ezt külön köszönöm nektek! És most szeretnék poéta lenni és színes szavakba öltöztetni mondataimat, hogy méltóképen üdvözöljem azokat a kartársakat, akik Philemon és Paucis módjára évtizedekkel ezelőtt baráti csókot váltottak és eljöttek, hogy frigykötésüket megújítsák, boldog önfeledtségben egymás keblére boruljanak, járjanak a múltnak aranyfényben fürdő tájain és emlékezzenek a régiekről. Amit ők azonban egymásnak mondani akarnak, az nem kívánkozik a nyilvánosság elé, mert csak intim, bizalmas körben nyilnak ki a szív virágai. Hagyjuk tehát őket magukra! De legyenek arról meggyőződve, hogy szívünk egész melegével osztoszkodunk örömükben és az Ég leggazdagabb áldását kívánjuk mai összejövetelükre. Ezek után pedig irányítsuk tekintetünket egy kevésbé kedves kép felé! Ennek színei komorak, sötétek. Küzdelmeinket ábrázolja. —
