Evangélikus Népiskola, 1926

1926 / 7-8. szám - Krug Lajos beszéde Kapi Gyula síremlékének felavatásakor

97 Krug Lajos beszéde Kapi Gyula síremlékének felavatásakor. Mélyen tisztelt ünneplő közönség! Midőn három évvel ezelőtt idekisértük nagy halottunkat, mind­nyájan éreztük, hogy vissza-visszatérünk majd a fej fák e néma er­dejébe. Tudtuk, a válás nem lehet végleges s akit siratunk, csak azért távozott, hogy örökké köztünk és a mienk maradjon. Eljöttünk tehát most is e sírhoz, mely porsátorát takarj a* mert zarándok- helyünkké, erőforrásunkká lett. Eljöttünk ide, mert e sírból beszél most is hozzánk, mert innen tanít, buzdít, lelkesít és csöpögtet meg­megújuló reményt csüggedt szíveinkbe. E sír mélyéből nyúlik ki ál­dott keze, hogy nekünk útat, irányt mutasson — és tanítása a tér- és időbeli távolság növekedésével mindig meggyőzőbb, mindig mélyre­hatóbb, egyéniségének varázsa mindig ellenállhatatlanabb, vezetése mindig biztosabb lesz. Legyen áldott dicső emlékezete! És mi, akik három évvel ezelőtt fátyolozott szemmel néztünk tovatünedező, glóriás alakja után, most a fájdalom csillapultával összeszedünk minden em­lékvirágot, mely léptei nyomán fakadt és amit az idő lekaszált, azt most hálás kegyeletünk köti kévébe. — És gyűlnek ezek a kévék keresztekbe és ezek sora az elröppenő évek számával egyre nő és so­kasodik. — Emlékét talán mi őrizzük leghívebben, akik lábainál ül­tünk és ittunk bölcsesége üdítő forrásából; akik éreztük oly önzetlenül szerető nagy szívének felénk áradó melegét; akik gyönyörködtünk meggyőző szavának lelket fogó bűvös erejében s akik a tanítványok rajongó hitével tekinthettünk fel egykor az utolérhetetlen nagy mes­terre! — Mi tudjuk, hogy mi volt ő egyházának, hazájának és a ta­nítóságnak! Más pályán bizonyára felkapta volna nevét a hír és a nemzet most talán legnagyobb fiai közt emlegetné, de a nyilvánossá­got kerülő, egyszerű tanítókat nevelő, csendes apostolnak magvető munkáját nem kisérte külső, zajos elismerés, — de nem is kereste. Hasonló volt az ő áldásos működése a suttogva csobogó csermely folyásához. Nem harsogott, nem zúgott, habjai nem szakgattak partokat, inkább megpermetezte, öntözgette azokat. Azért virultak folyása mentén ezerféle szinpompában a legszebb virágok és telítették a levegőt édes illattal. Ez a csendes, áldást fakasztó, egész tanítónemzedéket nevelő munkássága tette őt naggyá. — A nagy emberek a Gondviselés aján­dékai. A Gondviselés kincsekkel felérő kegyes ajándékának tekin­tettük mi őt is. A nagyságnak, elhivatottságnak, az elküldetésnek bélyegét viselte ő is homlokán és tökéletes lelkiségének kisugárzása, szeplőtlen Catoi jellemének nemes fémjelzése látható volt összes al­kotásain. — Amit nem az igazi elküldetés ereje hat át, a mögött ott sötétlik már keletkezésekor a múlandóság árnyéka, ő elhivatott volt, azért övezi az ő művét is a halhatatlanságnak örök dicsfénye. Az igazi nagyság megnemesíti a szellemet és a szellem úrrá lesz az anyagiságon. Mivel az ő szelleme is legyőzte az anyagiságot, azért uralkodott a lelkeken, azért hatott egy-egy gondolata, mondása, ki­

Next

/
Thumbnails
Contents