Evangélikus Népiskola, 1925

1925 / 7-8. szám - Néhány szó a mi taktikánkról

124

volna. Szívesen be is szerezné a szükséges taneszközöket, de a nemtörődömség, az áldozatkészség és megértés hiánya, az iskolafenntartó részéről lehetetlenné teszi, sokszor a szükséges anyagi eszközök biztosítását. Siessen e kérdésben a bizottság a tanító segítségére; az előírt felszerelés beszerzését szorgalmazza.

(Folytatjuk.)

Néhány szó a mi taktikánkról.

Az Evangélikus Népiskola 5. számának vezércikke szárazon, minden színezés nélkül sorakoztatja egymás mellé azokat a szomorú tényeket, melyek tanítóvezéreink becsületes, lojális, hazafias és kü- rültekintő munkásságának eredménytelenségét, terveink kútbaesé- sét, reményeink meghiúsulását jelentik. A sok gyűlésezésnek, depu- tációzásnak az eredménye gyönyörű miniszteri Ígéretek selyempapirosba becsomagolva.

Ez őszinte és becsületes szó! Kár, hogy csak most, a századik csalódás után történt meg ez a megállapítás, holott már előbb is, a legnyugodtabb lelkiismerettel megtörténhetett volna.

,,Soha célt nem érünk, ha taktikánkon nem változtatunk." Ezt a megállapítást csak a legtermészetesebb meggyőződés sugalmazhatta.

Miben is állott tulajdonképpen a mi eddigi taktikánk? Abban, hogy évtizedeken át únos-úntalan csak gyűléseztünk és ott ismételten elsírtuk azokat a méltánytalanságokat és igazságtalanságokat, amelyek a tanítóságot úgy anyagi, mint erkölcsi téren lépten-nyo- mon érik; ismételten szóvátettük azokat a nevelés- és oktatásügyi problémákat, amelyeket nemzeti nevelésügyünk általános emelése céljából elengedhetetlenül szükségeseknek tartottunk; hangoztattuk, részletesen ismertettük a tanítóság egyetemének egész kultúr- programmját. Ezen ténykedéseink hatása azonban sohasem, vagy alig terjedt a közgyűlési terem falain túl, vagy ha igen, akkor egy memorandum formájában eljutott a szakminiszter elé. A szokványos miniszteri ígéretek balzsamos hatása alatt a jó vidéki tanítóság az illúziók magasröptű biplánján ringatózva tért otthonába vissza, szájában a remények valósulásának, közeli teljesülésének édes ízével. Azután következett a kiábrándulás, a kiábrándulás után ismét a gyűlés stb., stb. körforgásszerüen.

Ezen meddő gyűlésezések végső konzekvenciájukban csak kárára voltak a jóhiszemű, a gyűléseken kötelességszerüen megjelenő tanítóságnak, mert rendkívül nagy költséggel jártak és eredménytelenségük folytán a tanítóság elvesztette a jobb, igazságosabb jövőben való hitét és majdnem bizalmatlanná tették derék és kiváló vezérei iránt.

Annyi bizonyos, hogy demonstrációs gyűlésekkel akarni hatni a kormányra, idejét multa dolog. Ma már mindent hideg ésszel mér-