Evangélikus Népiskola, 1925
1925 / 7-8. szám - Koller István: Bőhm Károly philosophiája és paedagogiája
101 nem az alany működésében keresendő. Az okviszony ösztönszerü- leg jelentkezik és csak oly életfunctióból eredhet, amely az alany életével egybeesik s ez az öntudat: Én = én; a magánvaló tiszta azonossága. Okozat = megváltozott ok. Az okság elve régi problémája a philosophiának. Kant szerint a dolgokat nem úgy ismerjük meg, ahogy a valóságban vannak, de ahogyan érzékeink és gondolkodó képességünk, értelmünk összmű- ködése azokat eleibénk adják. Anyagi világ tehát csak jelenség, a dolgok önmagában (Ding an sich) ismeretlenek. Az ismeret tehát subjectiv dolog, mégis valami meg kell, hogy feleljen e jelenségeknek. A kérdés, hogy e subjectiv érzékieteket mi teszi objectiv tapasztalattá? Valaminek kell tehát, — mondottuk — hogy oka legyen a jelenségeknek. Nemcsak képzetvilágban élünk. A képzeteket tapasztalattá értelmünk működése teszi, amely okozati összefüggésben fogja fel a dolgokat. Az okozati összefüggés azonban valószínűleg nemcsak jelenség, mert az asztal, amelyet észreveszek, ugyanaz, amelyet mások is észrevesznek. A jelenségnek valóság felel meg tehát; az oknak okozat. Áll tehát az oktörvény. Hogy tehát egy tárgy képzetéhez, fogalmához eljuthassunk, tehát tapasztalatra szert tehessünk, Ítéletnek kell lenni. Ezzel a tétellel haladta Kant túl Hume-ot. Mi azonban nem mélyedhetünk el ebbe behatóbban, de vissza kell térnünk tárgyunkra. A tér is — úgymond Böhm — az alany munkásságának valamely alakja; nem tulajdonság, mert az elvonás előtt már a gondolatban megvan. Mindannyiszor előáll, valahányszor képeket szemlélünk. A tér mint formáló tényező összeesik a szemlélés functiójával. A szemlélés az alany munkája, mely öntudatlanul történik és két mozzanatot foglal magában: a kihelyezett képet és az utánafeszülő alanyi munkát. Az öntudattal már most két tényező áll egymással szemben: az egyes kép és saját szemlélése. Az öntudatnak tárgy alakjában jelentkező szemlélése: a tér, amely nem külső valóság. Kant mondja, hogy tér és idő a szemlélés formái. Szerény nézetünk szerint a tér realitását megtagadni nem lehet. Jodl Frigyes, a bécsi egyetem volt kiváló philosophusa, hasonlóképpen vélekedik. Szükséges, hogy először az alany, azután a tárgy álljon elő. Ha ezen menetet ismeretünkben utánaképezzük, előáll az idő. Ehhez szükséges két egymást felváltó kép s egy állandó, amely mi vagyunk. Az idő forrása az alany functiójában rejlik, szerepe a szemlélésben a tudatmunka oldalára esik, míg a téré a képekre. Ez volt a létezési mechanismus három functiója. A létezési mechanismus olyat állít elénk, aminek jelentése van. Azon adatok, melyeket lelkünk szervezetében kénytelenek vagyunk feltenni e jelentések felfogása és feldolgozása céljából, az értelmi mechanis- must eredményezik. Azon állandó létező, amely a hatás szülőoka: a 1 é n y e g. A legáltalánosabb értelmi functió a lét elismerése. Alapja a hatásban, tehát a cselekvés fogalmában van. A cselekvés szemléleti nyilvánulatát tekintve: változás, amidőn az ön
