Evangélikus Népiskola, 1925

1925 / 12. szám - Rozsondai Károly a soproni evang. tképzőint. tanár beszédének befejező része - Reichel Lajos: Az "Országos Evangélikus Tanítóegyesület" közgyűlése

188

újak fakadtak fel. Az ország új feladatok megoldását várja a tanítóságtól, kiket minden diszítő jelzővel felruháznak, s ahelyett, hogy teljesen hivatásának s az új feladatok megoldásának hagynák élni, oda kényszerítik, hogy energiáját a létfenntartás kérdésének megoldására s az anyagi és erkölcsi elismertetés kiküzdésére fordítsa. Megemlékezett arról, hogy az anyagi elismertetésért folytatott küzdelem eredménytelenségének nem a tanítóvezérek az okai. A tanítóság az anyagi gondok lidércnyomása alól csak akkor szabadul, s a kultusztárca csak akkor válik haditárcává, ha a költségvetésben a tanítóság s a népoktatás érdekeinek megfelelő számoszlopok sorakoznak. A szónoklat hevében szépen megszerkesztett hasonlatok nem biztosítják kulturfőlényünket, hanem csak a munka és a pénz. Elnök felemlítette, hogy az elmúlt egyesületi év alatt ugyan kitaposta a tanítóság a VII. fizetési osztályt, de akik bejutottak, azok nem mehetnek tovább, holott a négy polgárit végzett irodai segédhivatali főnök a VII. fizetési osztály első fokozatába is beléphet.

Elnök ezutánj rámutatott egy korábbi keletű vívmányunkra, oklevelünknek az érettségi bizonyítvánnyal való egyenlővé tételére, mely csak elv, de a gyakorlatban nem ér semmit. Ha értékét próbára tesszük, látjuk csak, hogy nem jó pénz, nem ér annyit, mint amit kilenc év helyett nyolc év alatt szereztek. Németországban a tanítói oklevelet elfogadják az egyetemen kapúpénznek. A kormány a kulturfőlény megtartásában helytelen módszert alkalmaz, midőn az egyetem kapuit bezárja azok előtt, kik a magasabb műveltséget akarják megszerezni. — Felsorakoztatta azokat a sérelmeket, melyektől a felekezeti tanítóság lelke vérzik. Az össztanítóság 71 százalékát, a felekezeti tanítókat a kormány azon indokolással zárja el a kedvezményektől, hogy kedvezményre senkinek joga nincs. — A 15 százalékos segélyt a felekezeti tanítóság csak az államsegély után kapja. — Rámutatott azon téves felfogásra, hogy a felekezeti tanítóság az államiakkal szemben előnyben részesültek azért, mert nem osztoztak azokban a hátrányokban, melyeket állami kartársaiknak a ,,B“‘-lista miatt vállalniok kellett. Az igazság ezzel szemben az, hogy az állam felekezeti iskoláktól is vont meg államsegélyekét azon címen, hogy nem volt az iskolának elegendő tanulója.

Elnök megemlékezett a kántortanítók azon sérelméről, hogy az állam a kántori díjazást is beleszámítja a tanítói fizetésbe. Szerencsétlen kijelentésnek tartja azt, hogy az államnak nem lehet feladata a kántorok kétszeres munkájának kétszeres díjazása, mert az egyházak megfizették a kántortanítókat a kétszeres munkájukért, azonban az állam azt a fizetést, amelyet az egyház kántorainak adott, a tanítói fizetésbe számította be s most mégegyszer akarja az állam a kántori díjazást az egyház vállára rakni, holott ismert dolog, hogy a sokat felhányt természetbeni járandóságok kántori díjazások voltak.

Elnök évi jelentésében ezután az új tanterv fogyatékosságaira mutatott rá s kifejtette azt, hogy az új állami tanterv nem teljes munka s hogy nem egyéb, mint az osztrák „Versuchslehrplan“ gyenge kópiája; az eltérés abban nyilvánul meg, hogy amit az osztrákok