Evangélikus Népiskola, 1925
1925 / 12. szám - Rozsondai Károly a soproni evang. tképzőint. tanár beszédének befejező része - Reichel Lajos: Az "Országos Evangélikus Tanítóegyesület" közgyűlése
189 nyolc évre osztottak szét, azt nekünk hat év alatt kell elvégeznünk. Megemlékezett a nagy csalódásról, mely a tanítóságot az új tanterv megjelenésével érte. Vártuk a nyolc osztályú népiskoláról szóló törvényt és tantervét s íme megkaptuk a nyolc osztályú népiskola tantervét hat osztállyal! Elnök szükségesnek tartja, ha már a nyolc osztályú elemi népiskolát kivégezték, még mielőtt megszületett volna, hogy a továbbképző tanfolyam számára az egyházi és nemzeti szempontok figyelembevételével új tanterv adassék ki; szükségesnek tartja evang. vonatkozással megírt ismétlőiskolai tankönyv megírását és kiadását is. Elnök javaslatára a közgyűlés elhatározta, hogy az egyetemes • egyházi közgyűlés útján a m. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztertől a nevelést és oktatást előmozdító filmoktatás ingyenessé tételét s egyházunknak a tankönyvbiráló bizottságban evang. tanítókkal való képviseltetését kéri. Elnök ismertette az egyházalkotmányt módosító s az evang. tanítóságnak a zsinati bizottság elé terjesztendő javaslatát, melyet lapunk mai száma egész terjedelmében közöl. Elnök ezután a Tanítószövetség működését ismertette s rámutatott Rákos István szövetségi elnöknek a tanítók javáért folytatott szinte emberfeletti munkásságára; jelentette, hogy a Szövetség az elmúlt egyesületi évben a közoktatásügyi miniszterhez három, a nemzetgyűléshez egy emlékiratot intézett a tanítóság sérelmeinek orvoslása tárgyában. Elnök ezután az egyetemes egyház 1924 évi október hó 16-án tartott közgyűlésének a tanítóságra s a tanügyre vonatkozó határozatait ismertette, (jzkv. 50., 51., 53., 55., 59., 70., 72., 78., 79., 83., 93., 94. pontjai.) A közgyűlés azon kéréssel fordult az egyetemes egyházi közgyűléshez, hogy az egyetemes közgyűlés jegyzőkönyvének egy-egy példánya minden tanítótestületnek küldessék meg. Elnök jelentésében ismertette az „Evangélikus Népiskola“ súlyos anyagi helyzetét; elismerését és köszönetét fejezte ki mindazon kartársak előtt, akik anyagi erejüket messze meghaladó önmegadóztatással siettek a lap támogatására; fájdalommal emlékezett meg arról a szomorú és lesújtó tényről, hogy az evang. tanítóságnak a fele nem fizet elő a lapra. A közgyűlés a lap fenntartására vonatkozólag a következő határozatokat hozta: a) Erkölcsi kötelességévé teszi minden evang. tanítónak a lap támogatását. b) Felkéri az egyetemes egyházi közgyűlést, hogy a sajtónap alkalmával befolyt összegből nagyobb összeget juttasson az „Evang. Népiskola" támogatására. c) Felkéri az egyházmegyei és az egyházkerületi tanítóegyesületeket, hogy a tél folyámán és az évi közgyűléseikkel kapcsolatosan vallásos estélyeket, előadásokat tartsanak s az ny alkalmak idején befolyt tiszta jövedelmet az „Evang. Népiskola“ támogatására fordítsák.