Evangélikus Népiskola, 1918

1918 / 1-2. szám - Sass János: Boldog újévet!

vagy a hírnév, a népszerűség, vagy pedig jövedelem forrás megnyitása. A szinpad nem nevelő intézet, hanem valóságos üzlet, sőt azokban az esetekben, a mikor a közönség alacsony szenvedélyeinek hízelegve igyekszik a zsebeken minél bővebben csurgó eret vágni, nem mondható még tisztességes üzletnek sem. A kormányközegek és egyéb alkalmazottak is az ő fizetéses állásukat nem hivatásnak tekintik, hanem a jövedelem gyarapítására szolgáló alkalomnak. Hiszen már az ifjú tanuló gondolatkörétől is távol áll az a cél, hogy a tudomány bizonyos ágában minél nagyobb jártasságot szerezzen és majdan a választott pályán a hazának hasznos polgára legyen. Óh nem ; az első s legfőbb cél azt a bizonyos papirost bármi áron és bármely módon megszerezni; mert ez az egyszerű papiros a varázskulcs, mely előtte a kívánt életpálya kapuját megnyitja. Rátermettség, készültség, hivatásérzet, kötelességtudás mind mellékes dolgok.

Akárhova tekintünk, a társadalom bármelyik rétegére, mindenütt a gazdasági kérdések uralják az ember lelkületét. Még a kormányzó hatalom is főképen azt tartja szem előtt, hogy minél nagyobb vagyon felett rendelkezhessék, léteiének legszilárdabb alapjául a pénzt tekinti. A honpolgárokat is csak arra biztatják, hogy mindenekelőtt vagyonosodni, anyagi jólétbe jutni igyekezzenek; mert csak a gazdag állam nyújthatja mindazokat a jótéteményeket, amelyek az állami életből az egyesre háramlanak.

Vannak, akik még a családi életet is ebből a szempontból akarják berendezni s arra egyáltalában nem fektetnek súlyt, hogy emberszerető, munkakedvelő, becsületes és lelkiismeretes polgárai legyenek a hazának, akik a rendőrséget és a bíróságot minél ritkábban foglalkoztatnák. Igen természetes, hogy aztán az egyesek is becsesebb dolognak tartják a vagyont a gyermekáldásnál.

És valljuk meg őszintén, hogy a vallásos testületek lelkében is a vagyongyűjtés ösztöne legerősebb. Ezek is azt tartják, hogy anyagi eszközöjr nélkül minden törekvés hiábavaló. Nem hisszük el a mi bölcs költőnk szavait: „Minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs.“ Nem bízunk Krisztus urunk intésében és kijelentésében: „Keressétek, előbb Isten országát és mindenek megadatnak néktek.“ Pedig szemünk előtt van az ő saját példája, mely szerint az eszme győzelmét sem császári hatalommal, sem jezsuita ármánnyal, sem Torquemada kínzásaival megakadályozni nem lehet. Mégis minden törekvéseinket szegénységünk tudata bénítja meg és mivel arról vagyunk meggyőződve, hogy anyagi