Evangélikus Népiskola, 1918

1918 / 1-2. szám - Sass János: Boldog újévet!

eszközök nélkül előhaladni lehetetlenség, lecsüggesztett fővel, elernyedt idegekkel várjuk, mit hoz reánk a sors véletlene.

Az anyagias irány, a hasznosság elve a társadalom rétegei között természetszerűen mély szakadékot vágott és súlyos gazdasági feladatokat vetett föl, melyeknek megoldása már sok fejtörést okozott a gondolkodóknak. De amellett a társadalom nyugalmát szüntelenül háborgatja, nem ritkán az ellentétek elkeseredett összeütközését idézi elő. Azok a törekvések azonban, amelyek a társadalom félrebillent egyensúlyát akarják helyreállítani, ismét vak anyagi eszközökhöz, mesterséges szabályokhoz, intézményekhez (vagyonközösség, kollektiv munka, államosítás) folyamodnak és nem veszik tekintetbe azt a nagy igazságot, hogy az embernek lelki világa is van és a lélek szabad, nem engedi szárnyalását bilincsekkel korlátozni. Nem gondolják meg, hogy nemcsak kenyérrel él az ember.

Ez az irány most éli virágkorát. Most mutatja meg a hasznosság elve, mit tud, hova vezeti az embert, ha az emberszeretet, vallásos érzület és lelkiismeretesség szolid uralma helyett az önérdek rabszolgájává szegődött. Ez az irány; a telhetetlen haszonvágy és a korlátlan uralom miatti féltékenykedés hozta létre ezt a világzivatart, ez tartja fenn oly rengeteg hosszú idő óta, ez tartja távol a forrón óhajtott béke galambját. Ez az irány olt a szívekbe durva, kíméletlen vadságot a társas érintkezésben; ez zúdítja a társadalomra a tolvajok és rablók vérszopó légióját, kik a vagyon és becsületrablást elvetemedett szemérmetlenséggel űzik, ez feni élesre a zsarolóknak a lelkiismeretlenség mindennemű találmányaival kikent fegyvereit, hogy ezeket a védtelenek eleven húsába, életereibe vágják. A nyugati hatalmaknak nem ágyúi, nem seregeiknek sokasága, nem kimerithetlen segély- forrásaik fenyegetnek bennünket veszedelemmel, hanem az az önzésben határt nem ismerő, minden erkölcsi törvényt letaposó kalmárszellem, mely az ő táboruknak legfontosabb mozgató ereje s amely a mi társadalmunk szívébe is beleeresztette élősdi módon terjeszkedő gyökereit; ez a kalmárszellem fenyegeti az emberi méltósággal össze nem férő alásülyedéssel nemcsak ellenségeink népét, hanem minket is. Pedig jól meg kell jegyeznünk azt is, hogy a magyar nemzetnek épen nem ős tulajdona a vagyonimádás; a magyar ember a szabadságot, vagy a becsületérzést és általában az eszményi kincseket az anyagi haszonnak, a nyerészkedésnek mindig