Evangélikus Népiskola, 1917
1917 / 1-2. szám - Stoll Ernő: Tanítók feladata a gyermekvédelem és a patronázs szolgálatában
12 mennél jobban torolja meg az árulkodó vádaskodására a bűn- cselekményt, annál több az árulkodók száma. Aki mesterségesen akarja ápolni és fejleszteni az árulkodást, az állítson vigyázókat, létesítsen különféle tisztségeket az iskolában s akkor veteményes kertje ki nem fogy e lelkidudvából. Ha a gyermekben a rokonszenv, részvét s egyéb emberi, nösztönök uralkodnának, úgy akkor a képzelt és valódi bűn és bűnöző keresés nem lenne sok gyermeknek majdnem lelki szükségletévé, hanem mindeneket igyekezne jóvá magyarázni — mint azt a kátéban tanulja s igyekezne mindenkit a kellemetlen érzésektől megmenteni. Ezzel szemben azonban azt találjuk, hogy a mások szenvedése feletti örömben keresi az árulkodó jutalmát, mely öröm gyakorisága elfojtja a nemes ösztönöket, saját lelkében diszharmóniát szül. Ha bukik is harcaiban az árulkodó, de mint Lucifer, újult erővel felkel megint; mert tudja, hogy „győz a hazugság, — a föld elveszett!“ Az árulkodás az iskolában ma még semmi figyelemben sem részesül, avagy ha igen, úgy akkor csakis ennek előnyére szolgál és szaporítja az életben oly szép számban működő denunciánsokat. Az árulkodás nem önmagáért, hanem káros indító okaiért gyűlölendő és üldözendő. A gyermek ösztönös lélek s mint ilyen a kinzási vágytól, a rombolási ösztön ez egyik fajától sem ment s legtöbször ez ösztönzi az árulkodásra, hogy másnak kínt, kárt, szenvedést okozzon s ebből önmagának gyönyört, élvezetet szerezzen s állatias ösztöneinek táplálékot nyújtson. A tanítónak az örömök ilyen állatias formáját le kell rombolnia, hogy helyébe a tisztultabb érzéseket, magasabb ösztönöket, lelki örömöket építse. Az iskola adja tehát az örömök kútforrását, ez adja az eszközt és módot az építéshez és romboláshoz, ez mutatja a két út között az igazit, ez vet a testbe vagy a lélekbe, a halálba vagy az örök életbe, Jobban figyeljük csak meg az árulkodás tárgyát és alanyát, jobban az árulkodó lelkét és akkor bizonyára egy szomorú konklúzióra jutunk. Sokszor azt látjuk, hogy a gyermek a tehetetlenség érzetében és tudatában más. erősebbhez fordul, hogy atavisz- tikus ösztönök ingerének kielégítést keressen és nyerjen. Amit vagy akit a gyermek maga nem bir kínozni, szívesen veszi ösztöneit kielégítendő, ha a kínzás szerepét más veszi át s ő csak gyönyörködő szemlélő lesz. A viszony az lesz, mi a gladiátor és
