Evangélikus Népiskola, 1916

1916 / 1-2. szám - Krug Lajos: Milyen legyen a jövő iskolája?

— 7 Hívja föl Egyetemes Egyházunk az összes, de különösen a módosabb egyházközségeket, legfőképen pedig a városi gyüleke­zeteket, hogy pillanatnyilag is tegyenek valamit, az államsegély kieszközléséig, tanítóik és azok családjainak segélyezésére, mert épen városokon legnagyobb mértékben igénylik ezt a segélyt tanítóink. — Benyújtotta Kubacska István. Alexy Lajos. Milyen legyen a jövő iskolája? Irta: Krug Lajos. A Dunántúli Ev. Egyházkerületi Tanítóegyesület pályadíjával kitüntetett tanulmány. Midőn két évvel ezelőtt az Egyházkerületi Tanítóegyesület Győrött tartott választmányi gyűlésén ezen témát ajánltam pálya­tételül, tettem azt azon szilárd meggyőződésben, hogy kartársaim örömmel üdvőzlik az eszmét és az értekezések és pályamunkák egész sora vet majd fényt a titokzatos problémára, mely most még ködös homályban terpeszkedik elénk e kérdés alakjában: „Milyen legyen a jövő iskolája?“ De nem úgy történt. A meddőséget én nem a tétel dimen­zióiban, a szétfutó körvonalak nagyságában keresem, hanem an­nak a megdöbbentő körülménynek tulajdonítom, hogy váratlanul oly kérdés megfejtése elé állított bennünket a haladó kor, mellyel eddigelé azért nem foglalkoztunk komolyabban, mert ilyen alak­ban való megjelenését nem sejtettük. Nem is gondoltunk arra, hogy a mai iskolákat új alapra kellene fektetnünk, ha azt nem akarjuk, hogy a művelt népek versenyében alul maradjunk. A Nyugat művelt népei már régen beszélnek, Írnak, vitat­koznak a „jövő iskolájáról“, sőt részben már el is végezték az úttörő munkát s ma már a gyakorlatba ültetik át a kritika tisztító szűrőin átbocsátott alapigazságokat. Hogy milyen legyen, vagy milyen lesz a jövő iskolája, azt még most teljes hatá­rozottsággal nem állapíthatjuk meg, de hogy körülbelül milyenné fejlődik: azt az amerikai és részben német legmodernebb iskolák mostani állapotából könnyen következtetjük. Szükséges tehát, hogy mind a kettőt meg­ismerjük, szellemébe behatoljunk, törekvését megértsük, irányát lássuk, mert csak ez esetben bírunk némi sejtelmével annak, hogy milyenné lesz tényleg, vagy milyenné lehet a mi iskolánk is a jövőben?

Next

/
Thumbnails
Contents