Evangélikus Népiskola, 1916
1916 / 3-4. szám - Stoll Ernő: Tanitók feladata a gyermekvédelem és a patronázs szolgálatában
— 44 e az órákat csakis a tornateremben kellene megtartanunk. A javaslat előterjesztője azonban a fölszerelt tornacsarnokon kívül megköveteli minden iskola számára a játékteret, sőt, ha a helyi körülmények megengedik a fürdőt, uszodát is. Könnyű ezeket felsorolni, javaslatba hozni, de ki adhatja meg őket a sok ezer szegény (legalább többnyire szegény) népiskolának? A népiskola számára szükségesnek tartja már évek óta minden modern tanító a játékteret és fürdőt. Hogy nem lehetetlenség iskoláknak ezeket juttatni, mutatja az, hogy pld. középiskoláknak már évtizedekkel előbb jutott tisztességes iskolaudvar és azonkívül játszótér is. Persze a fürdőről, t. i. az iskolai fürdőről ők is még csak álmodoznak. Már különben ez is mutatja megint, hogy a népiskola a mostoha. Kissé nevetséges is elgondolni, hogy 16—18 éves ifjak, játékteréről történt gondoskodás, de a népiskolásnak legyen elég a jól- rosszul felszerelt tanterem. Mintha nem volna több ideje és nagyobb szüksége is az elemistának a friss levegőn való játékra! Hat tornaóra! Könnyű előírni, de mégis nehéz a mai tanterv keretébe beleilleszteni. Lehet-e a meglevő heti 28—30 órás órarendben még hat testgyakorlati órának helyet adni? A mai tanterv szerint szellemi munkával túlterhelt elemistának nem marad ideje naponként a játékra, tornára. Szerény nézetem az, hogy ebből az új testnevelési reformjavaslatból csakis akkor lehet módosítások nélkül törvény, ha először is megszűnnék a népiskola mostoha lenni, másodszor pedig, ha a nevelés- és oktatásügyi vezető köreink hajlandók volnának egy újabb népoktatási tantervet kidolgozni; egy oly tantervet, mely szerint inkább megfelelhetnénk a régi mondás kívánságának: Mens sana in corpore san0! Vándor. Tanítók feladata a gyermekvédelem és a patronázs szolgálatában. (Folytatás.) Miután a patronázs tevékenységet a téves vagy hiányos ismeretek alapján a Liga tevékenységével összetévesztik, kapcsolatukat az érdeklődés kellő foka miatt nem keresik, helyén valónak tartom ebbeli tanulmányom bemutatása mellett a patronázs munkával parallel a Liga nemcsak hirdetett, de tapasztalati meggyőződésből jótékonyan ismert, minden adott alkalommal telje