Evangélikus Népiskola, 1916

1916 / 3-4. szám - Vándor: Hat óra testgyakorlat!

— 42 — tudományszomjas ifjú telkeknek s amelynek soha teljesen ki nem elégitett volta épen az a biztosíték, mely a tudomány kincskeresői előtt a megállást, szünetelést szinte lehetetlenné teszi s felkelti az érdeklődést a közömbösben, a szellemileg lassúban, a lelkileg tunyában is és megkedvelteti a munkát azzal is, aki eddig munka­iszonyban szenvedett. Megjegyzem, hogy a közös tanítás mellett rendesen folyik, különváltan, az egyes tantárgyak tanítása is, amelynek anyagát azonban megint a közös oktatás adja, mert abból nő ki. A gyer­mekben esetleg valamely kérdés tárgyalásának kapcsán az a kívánság támad, hogy a történetemből, számtanból, földrajzból, stb. nyerjenek oktatást, akkor a tanító ilyen órát tart számukra. És sajátságos, mivel itt nincs kényszer, mivel saját kívánságukra történik, a gyermekek még a legelvontabb fogalmak és leg­súlyosabb problémák iránt is meleg érdeklődést tanúsítanak. Mint fejtegetésemből kitetszik. Berthold az amerikai munka­iskola direktívái szerint halad, de csak részben; ^iskolája annak, nem kópiája. Már csak azért sem, mert ő az egyéni nevelést kultiválja a legtökéletesebb formában, a gyermek helyes ösztöne és hajlamai szerint igazodó egyéni nevelést, mely most talán még csak a jövő zenéje bűbájos zeugésével hat reánk, de amelynek diadalma biztos. Szembe állítottam a modern amerikai iskolát a német alkotó szellemnek egy legújabb intézményével, hogy a kettőt összehasonlítva, megfelelhessek a felvetett kérdésre. Én utóbbiban látom a jövő iskoláját s kívánom is, hogy ilyen tegyen! Most még csak gyenge rügy ugyan a paedagogia őstörzsén, de hiszem, hogy ebből fejlődik majd az elszáradó, odvas ágak helyén, oktatásügyünknek díszes, életerős, új koronája, melynek árnyékában majdan szívesen pihennek meg a mi boldog gyer­mekeink. Hat óra testgyakorlat! A háború tartama alatt foglalkoztak a németek a történet- tanítás reformjával. Nálunk is gondolnak már most is a háború alatt reformokra. A napokban jelent meg az Országos Testnevelési Tanács megbízásából a testnevelés reformjára vonatkozó javaslat. Nem kivánok a javaslattal érdemlegesen foglalkozni, azt nálamnál

Next

/
Thumbnails
Contents