Evangélikus Népiskola, 1914
1914 / 10. szám - A kántortanítók fizetésrendezéséről
— 226 kívül az 1893-iikfl törvényt, melynek értelmében .továbbra is megmaradt az. egyik fele tanítóinak, a másik fele, jobban mondva része, pedig kántori javadalomnak,- azzal a különbséggel, hogy ez utóbbi 200 koronával kisebb lett. Lehetett tehát- egy kántor- tanítónak akár 1800 korona ossz j avadalma is, a nyugdíjigénye mégis csak 1000 koronában állapíttatott meg. A feltett kérdésekre a felelet röviden tehát a következő: I. Az 1908. évi javadalma jegyzőkönyvnek nem lett volna meg a f elbecsült értéke és mivel a korpótlékrendszer megszüli - tettetett fizetéskiegészítést sem kaphatott volna a tanít). II. Az egyház elvesztette volna az összes kántori javadalmakat mert azt egyszerűen átengedte volna — az említett java dalmi jegyzőkönyv értelmében — az államnak tanítói íizeté.- eímén. Ilyen volt a helyzet az 1913. évi népoktatási törvény életbeléptetésekor és ezért tartotta szükségesnek a tanítóság még’ végrehajtása előtt annak revízióját sürgetni úgy a kormánynál, valamint az egyházi hatóságoknál is. Le ugyancsak ezek az okok indították, többek között a tolna—taranya —$omcgy egyházmegye tanügyi espereséit is, hogy még a múlt évi egyházmegyei közgyűlésen e kérdéssel foglalkozzék, kiemelvén sürgősségén kívül azt is, hogy nehéz feladat megoldása vár e tekintetben az egyházra. Azóta azonban már elmxlt csaknem egy esztendő, és azóta már végre is hajtották az! 1913. évi törvényt, melynél igen kellemesen csalódtunk. A kultuszminisztériumban a fizetésrendezésnél ugyanis tényleg nagyon jóindulatú lag jártak el, mivel nem az 1908. évi javadalmi jegyzőkönyvet vették alapúi, hanem teljes egészében — itt tévedett Wagner lelkész úr — az 1893. évi javadalmi jegyzőkönyv szerint intézték el. Leg világos abban azonban úgy áll előttünk a dolog, ha egy példával szolgálok. Tegyük fel, hogy a ráckoziári kántor tani tónak az összes javadalma az új javadalmi jegyzőkönyv szerint 1800 korona, de az 1893. évi szerint clsak 1400 korona. Ez esetben a következőképen jártak el: Az 1400 koronának a fele 700 korona. Mivel azonban íz 1907. évi törvény értelmében a tanítói alapíízeiés 1000 korona* hozzávették a kántoriakból 309 koronát és ezt az összeget egészítették ki. Marad tehát 400 korona, kántori javadalom. Következik tehát ezekből az, hogy tényleg nem olyan fekete az ördig, mint amilyennek mondják. Vegyük azonban azt a megoldhatási módot, melyet Wagner Ádám lelkész úr ajánl. Ő ugyanis nemcsak a kántori iizetéseket