Evangélikus Népiskola, 1913

1913 / 2. szám - Boldog újévet!

— 29

bevetetlenül maradtak. És háborúság támadt bennünk a természet hatalmai ellen.

Karjára vett a sors, szeretett felebarátom, feljutottál az élet ösvényének oly pontjára, hol vágyó szemeid elé tárult az Ígéret földének szívgyönyörködtető képe. Buzgó tetterővel, szilárd kitartással, biztos siker reményével indulsz hódító utadra, hogy ki- küzdjed magad számára azt a tért, hol a további működésre lábodat megvetheted. És ime, mikor már azon pontra érkeztél, hogy fáradalmaid gyümölcsének leszakítására kezedet kinyújtanád, váratlanul összeakad tengelyed egy másik versenyfutó tengelyével4 kit nem szorgalom, nem tehetség, nem érdem, hanem egészen más, idegen, illetéktelen, sőt általában becsüiésre nem méltó erők mozdítottak előre. Az összecsapás letérít téged az útról, melyen eddig elégedetten haladtál s a sikert az a másik éri el. Lázadó lélekkel kiáltasz fel: nincs igazság a földön s keserű érzelmek közt békétlenség támad szívedben a gondviselés ellen.

Szerencsés körülmények közé kerülve, anyagi és szellemi jólétünk bőforrásai nyílnak meg előttünk. Csak önmagunktól függ, meg felebarátaink jóindulatától, hogy a működésnek oly terére léphessünk, mely gazdagon jutalmazza munkásságunkat. Ámde számot vetve képességeinkkel kénytelenek vagyunk belátni, hogy vagy erőink nem felelnek meg a reánk váró kötelességeknek, vagy nincs meg bennünk az a társadalmi jártasság, tapintat és ügyesség, mely a pártfogók megnyerésének első föltétele.

Józan, becsületes, Istennek tetsző életben keressük a minden emberi lény által legforróbban óhajtott boldogságot. Szilárd hit él bennünk, hogy a számtalan út közül, melyeken az emberek ama cél után törekednek, mi választottuk a leghelyesebbet, legbiztosabbat. Azonban szomorodott szívvel kell tapasztalnunk, hogy alig múlik el nap, amidőn a külvilág behatásai, a keblünkben forrongó indulatok, rosszakarók incselkedései a választott útról ha csak pillanatokra is le nem térítenének. Haladásunk az életpályán nem a vasúti vonat egyenletes, biztos futásához hasonlít, hanem a rögös útón járó vándoréhoz, kinek lépéseit tövisbokrok, sziklacsoportok, vízmosások akadályozzák. Csüggedt lélekkel mérlegelve gyarlóságunkat békétlenség üt tanyát szívünkben önmagunk ellen.

De habár a szomorú tapasztalatok súlya alatt legörnyed a lélek, a látóhatár szűk térre szorúl össze s a könybe borúit szemek előtt a világ, Istennek szép világa, elhomályosul; az erő-