Evangélikus Népiskola, 1913
1913 / 2. szám - Boldog újévet!
— 28 — Boldog újévet! Tisztelt szerkesztő úr! Az előszobában szerényen az ajtó- szárfához támaszkodva lázas izgalomban várakozik egy kis cikkecske, mely amint illik, már a múlt évben napvilágra jött ugyan, de a közbe jött háborús világ híreitől megrémülve úgy elrejtőzött, hogy csak hosszas, fáradtságos keresés után voltam képes szem elé állítani és magammal hozni. Ha gondolja t. szerkesztő úr, hogy a benne foglalt jó kívánságok nem jönnek most már későn, úgy kérem legyen szíves a bizalommal reménykedőnek becses lapja csarnokaiban helyet engedni, hogy jó kivánatait és üdvözletét azoknak, akiket illet, elzenghesse.*) Száz meg száz kérdés rejlik a bizonytalanság méhében és azok sokasága abban az egyetlen kívánságban keresi a megoldást: Adjon Isten boldog újévet! De ha meggondoljuk, milyen sok föltétele van az ember földi életében a boldogságnak, annyi kívánság szabadul ki önkénytelenül gondoktól, terhes kebelünkből, hogy nem tudjuk egykönnyen elhatározni, melyiket óhajtsuk forróbb vágyakozással ? A fáradt vándor helyzetébe s lelki állapotába képzelem magamat, ki eltikkadva, éhen, szomjan didereg az útszélén és mig elgondolkodik sorsa körülményei fölött, mellette terem a jótékonyság tündére azzal a kecsegtető Ígérettel, miszerint egy kívánsága beteljesedik, de jól meggondolja, mi legyen az. Mi legyen közelebbi tartalma az én kívánságomnak, mikor e lapok olvasóihoz a szokásos üdvözléssel fordulok: Boldog újévet I Adja meg a mi mennyei Atyánk azt, ami egyik főföltétele az emberi boldogságnak és aminek hiányát talán legáltalánosabban érzi most minden rendű s rangú polgártárs és aminek birtokába nem a sors, nem az időjárás, nem az emberek jóakarata juttat bennünket: a békét! Eljött az ősz, vártunk derült, felhőtelen eget, a meghiggadt, portalan levegőn melegen átrezgő napsugárt, mely tetszetős szint, édes izt, illatot és zamatot fejleszt a gyümölcsben. De egünk elborult, sűrű felhőkből szakadva ömlött az eső, dermesztő szél fuvallata zúgott keresztül erdeinken, mezeinken. Gyümölcsfáink, szőlővesszőnk izetlen, fanyar termést nyújtottak; szántóföldeink *) A legszívesebben helyet adunk nagyrabecsült munkatársunk megkésett közleményének, mert hát a jó kívánság soha sem késő ! Szerk.
