Evangélikus Népiskola, 1913
1917 / 8. szám - Az egészségtan az iskolában
-'' ' E föladat megoldására Írtam meg az alább következő egészségi parancsolatokat, melyek több évvel ezelőtt az Egészség cimü folyóiratban, majd külön kis füzetkében jelentek meg. A tanterv röviden ez volna : Az elemi iskola felsőbb osztályában az egészségi parancsolatok egyenkint, hetenkínt egy félórában, egyszer, mint olvasási gyakorlat, tárgyaltatnának a kellő magyarázatok kíséretében, másszor külön füzetben szépirásbeli gyakorlatra szolgálnának, harmadszor a szépírás bemutatásával könyv nélkül mondatnának föl. Az iskolaév végéig minden gyermek csak úgy betanulná, mint a tízparancsolatot s minden időre biztosan megőrizné emlékezetében. Egészségi parancsolatok. 1. Légy munkás! Munkától erősbödik testünk, fejlődnek tehetségeink. Az ifjúság munkája a tanulás. Tanulástól gyarapodik eszünk, tisztúl Ítéletünk. Nagyobb testi és lelki erővel pedig sikeresebben állunk ellen az egészségünket veszélyeztető ártalmaknak. 2. Légy mértékletes! A mértékletesség erőt kiméi s az erő kifejtésére képesít. A mértékletlenség szertelenül fogyasztja és kimeríti erőnket s betegségekre tesz hajlandóvá. Óvakodjál az iszákosságtól! Az iszákos ember elvadul s idő előtt lesz szenvedélyének áldozatává. A kicsapongás megárt. A jó erkölcs hathatósan megóvja egészségünket. 3. Légy tiszta! Házad előtt ne tűrj pocsolyát, udvarodon eliszaposodó árkot, csatornát, lakásod és kutad közelében ganaj- dombot vagy szemetes gödröt. Kerti virág díszelegjen inkább házad körül. Rend szegődjék a tisztasághoz. Mihamarább távolíts el lakásodból minden szennyet. Rohadás, penész és por ne leljen tanyát lakásod bármely zugában. Tűzhelyed körül tisztaságtól ragyogjon minden főzőedény. Konyhában hálni, vagy ruhát tisztogatni, szobában főzni, vagy ételt tartani, a lakásban bútort porolni: nem fér meg a tisztasággal. Ráfér a lakásra olykor a lelkiismeretes, alapos, nagy takarítás. Ágyad tisztaságára büszke légy. Mielőtt asztalhoz ülnél, mosd meg a kezed. Tiszta ruha legyen tiszta testeden. Tisztaság kerülteti el a betegségeket. Piszok a betegségek melegágya. 4. Ügyelj táplálékodra! A táplálékkal testünknek a munkában megfogyott erejét pótoljuk. Nőlni is attól nőlünk, amit megeszünk. De betegséget is hozhat ránk az evés. Ezért kell — 188 —