Evangélikus Népiskola, 1910
1910 / 1. szám - Aluquis: A "tintanyalók"
23 Szerény nézetem szerint azonban nem ez az út vezet oda. Oly sokat féltett tekintélyünket meghunyászkodással, megalázkodással, mint az ő tanítója tette, kivívni nem fogjuk; mert mindenki annyit számít az emberi társadalomban, amennyire becsüli önmagát. Lehet ugyan, hogy ennek elismertetésében a múltra való tekintettel talán a tanítóra vár a legnehezebb föladat, mert hisz igaz, hogy sok állás magában tételezi fel, hogy betöltőjét az emberek tiszteljék. De hát nem ezek közé tartoznék a tanítói állás is? Miért nincs ez így? Ne kerteljünk! Mondjuk meg úgy ahogy van! Mert maguk a tanítók (tisztelet a kivételnek) rontották el dolgukat. S ez, bár kisebb mértékben mint a múltban, áll ma is. Vessenek ök magukra! Pestmegyében működöm. Felekezeti tanító vagyok ón is és pedig vidéken Ismerem azonban a Dunántúl és Szepességben található tanítói viszonyokat is. Ezen ismereteim pedig arról tanúskodnak, hogy azon tanítót, — ki kötelességét híven teljesíti, a társadalomban pedig az őt megillető pozíciójának elnyerése érdekében a helyes útat és formát meg tudja választani, melynél a szerénységen, feltétlen igazmondáson, s jó modoron kivül egyebet ajánlani nem tudok, — maga a társadalom tünteti ki azzal, hogy befogadja, sőt olyan tiszteletben részesíti, minőt a cikkíró »vidéki úr«-a elérni nem fog soha. Ismerek több olyan tanítót, kik az említett vezérelveket tartják zsinórmértéküknek és ép azért olyan családokba találtak bemenetelt, oly férfiúkat nevezhetnek barátjuknak (bár nem hangoztatják), kiknek barátságára bárki büszke lehetne, anélkül, hogy feltolták volna magukat. De viszont ismerek olyanokat is, kikről jobb nem is szólni, kik a tanítói név tisztelete érdekében egy cseppet sem fáradoznak* — Ezek azok, kik megnehezítik a józan gondolkodásúak küzdelmét. Mi ennek az oka? Az, hogy a tanítók egy része a szerénységet a megalázkodástól és az önmagáról való meyfeledkezéstől megkülönböztetni nem tudja. Ez pedig cikkíró úr »^ús«-ének is szól. Mert, már bocsánat, én azt megalázkodásnak minősítem, ha privát beszélgetésben, minőben személyei szerepelnek, a tanító az ügyvédet, ha még úgy földbirtokos is, tekintetes urazza! Vagyok én is olyan tekintetes, mint ő. Ha ő esetleg elvárja tőlem, ón is megkövetelem tőle. Nagyon helyesen mondja ügyvédje, hogy ügyvéd, jegyző, Írnok sokkal nagyobb valakik ám, mintsem, hogy ily megalázó melléknévvel volnának illethetők. Ők azt nem tűrnék. — De tévedett akkor, midőn állítja, hogy a tanító való arra, hogy mindent eltűrjön. Tévedett pedig azért, mert ezen kijelentését általánosította és nem egyes-egyedül az ő tanítójára alkalmazta. Az ö tanítója szerepét úgy játszotta volna el legjobban, ha mindjárt a darab elején szónélkül hátat fordít megtámadójának, és távozik a színről
