Evangélikus Népiskola, 1910
1910 / 1. szám - Mementó: Tarlózás
21 hogy akadjon egy pap, aki akár palástban, akár pohárral kezében azzal kezdje vagy végezze beszédét: „Gyűlölöm a tanítót!“*) Tudom azt, hogy vannak a lelkészi karban többen, akik nem rokonszenveznek velünk. Tudom, hogy vannak, akiknek törekvéseink nem sok örömöt okoznak. Tudom azt is, hogy emberek, s így többé- kevésbbé gyarlók vagyunk. Tudom azt, hogy száma sincs azon sokféle körülménynek, amely az élet változásai között elhatározásunkat befolyásolja, de, hogy a szeretet vallásának egy felkent papja, a Krisztus evangéliumának egy hivatalos szolgája, azzal kezdje beszédét, akár tanítókból, akár másokból álló társaságban, hogy : „Gyűlölöm'1 a tanítót !“ ezt még feltételezni sem mertem volna soha. Mi akar lenni ez a kijelentés ? Talán hadüzenet a tanítói karnak ? óh ezért kár volt fáradni. A bikácsi lelkész úr — bocsánatot kérek a nyíltságomért — ehhez a munkához még kicsiny ember. Vagy a lelkészi kar érzelmeinek a tolmácsolása ? Ismét bocsánatot kérek, de nem hiszem, hogy erre mandátumot kapott volna. A magyar közmondás azt tartja: „Borban az igazság!* De én nem akarom feltételezni, hogy itt az az esett állott volna fenn. De, ha mindezeket nem hiszem, úgy homloktérbe kerül egy másik kérdés, s ez az, hogy mikor keli hát a tisztelendő úr szavait komolyan venni? Akkor-e, amidőn szent könyvünkre téve kezeit azt hirdeti; „Ha valaki azt mondja : szeretem az Istent, és az ő atyafiát gyűlöli, hazug az.“ Vagy pedig akkor, amidőn szabadjára ereszti érzelmeit, s egy világos pillantást enged vetni lelke legmélyébe ? Lehetetlen dolognak tartom, hogy legyen egy egyetemi képzettséggel biró magyar ember, aki nem ismerné báró Eötvös Józsefnek ezen arany igazságot magában foglaló mondását, hogy : „Aki az emberekei oktatni, vagy felettük uralkodni akar, az előbb győzze le önmagát és uralkodjék saját szenvedélye felett,“ De tegyük fel, hogy ezt nem ismeri vagy nem akarja tudni. De mint pap bizonyosan ismeri és tudja bölcs Salamonnak ezen mondását : „A gyülöl = ég versengést szerez. Minden vétket elfed a szeretet.“ És ha ismeri ezen igazságot, miért nem követi ? Tudja tisztelendő uram, az a régi patriarchális állapot, amidőn itt is, ott is, csakúgy lóhátról beszéltek a tanítóval, ma már megszűnt. Nem is volna okunk ezen letűnt kor után keseregni, ha magával nem vitte volna az ember becsülést, az egymás és feljebb valóink iránti tiszteletet és szeretetet, az egyház és annak munkásaihoz való ragaszkodást. És elhiheti, hogy ennek a tekintélyt, tiszteletet, becsülést nem ismerő állapotnak oka nem a tanítói karban, hanem részben a megváltozott életviszonyokban, részben pedig, kis emberek nagyratörő beteges ambitiójában keresendő. „Gyűlölöm a tanítót.“ Azt hiszem, hogy mindenki egyet ért velem *) Egy fentebbi cikk foglalkozik ugyan már e kérdéssel, de más megvilágításban, azért nem tartottuk fölöslegesnek, hogy ezt is közöljük, — bár másrészt sajnáljuk, hogy a szorosan vott nevelési s iskolaügyi kérdések helyét ilyen sérelmi ügyekkel kell elfoglalnunk. Szerk.
