Evangélikus Népiskola, 1909
1909 / 3. szám - Megkondult
84 Ez a 301 tag nem fog segélyt kapni a Gyámoldától, pedig mindegyiknek a fiókjában ott van a biztosító levél: „Mi, a dunántúli ág. h. ev. Egyházkerület egyházi Gyimoldája Igazgatóságának Elnöke és többi Tagjai, ezennel hivatalosan bizonyítjuk, hogy .... jogot szerzett magának ennek pénztárából húzandó nyugpénzhez. , .« Ott a nyolcszoros aláírás, ott a sértetlen pecsét, közepén I. Timoth 5 -6. felírással. Az a pecsét közepén foglalt jelige nőm kiált vádlólag az egyházkerületre ? ! Azzal, hogy a befizetett tiszta dijakat visszafizeti az egvházkerületi gyámoldai pénztár, még nem nyugtathatja meg lelkiismeretét a kerület. Vagy igen? A halálharangot megkonditó albizottság egyhangúan mondotta ki a határozati javaslatot. Lehetetlen ! Hisz a bizottságban ott ült három tanító is, akik nem feledkezhettek meg a kér. tanítóegyesület választmányának határozatáról, mely azt kivánja, hogy a tagok sem tőkében, sem kamatban, sem nyugdíjigényük kielégítésében károsodást ne szenvedjenek. E három közül a javaslat csak a tökét menti meg. Igaz, hogy olyan javaslat, mely a nyugdíjigényt is megmentette volna, egy sem volt. De olyan, mely a kamatot is hivatva volt mégmenteni, kettő is kinálkozott. Az egyik a kemenesaljai egyházmegyéé, a másik Isó Vince lelkész űré, melyet a somogyi lelkész értekezlet is magáévá tett. Hogy a kamatok megmenthetők volnának, azt az elfogadott javaslatból is bizonyítni lehet. A javaslat d) pontjában ez áll ; „Az alapítványi tőkék összege teljesen, a köztöke majdnem sértetlenül 100.000 körösszegben is továbbra fennmaradna,“ Mivel okolható meg azon eljárás hogy azon tagoktól, kik 300—400 forintos fizetésen tengődve is befi zették járulékaikat, a kamatokat elvonják, hogy majdan a sokkal előnyösebb viszonyok közt élőkön segítsenek ? Hát nem sokkal jobban rá vannak a mostaniak szorúlva ? A március 17-ére összehívott egyházkerületi gyűlésen a tanítóképviselőknek kötelessége követelni, hogy — ha már a nyugdíjtól megfosztják a tagokat, legalább térítsék meg a kamatokat. Mint Isó lelkész úr mondá indítványa megokolásában ; „a kerületnek forintért forintot kell fizetni.“ Engem azok a felállított számok sem győznek meg arról, hogy a tagok nyugdíjigényeit nem lehetne kielégítni. Nekem a gyámoldai kimutatásokból összeállított számok azt mondják, hogy a gyámoldának soha sem volt akkora vagyona, hogy annak jövedélméből a nyugdijakat fndezhette volna, de megvolt az egyházkerületben az áldozatkészség és azon erkölcsi érzés, hogy vállalt kötelezettségének eleget kívánt tenni. Most az elég tekintélyes állami segély élvezetekor nincs meg. A pénz mind le van foglalva. Miért ? Mert a pénzügyi bizottság évek óta ássa sirját a Gyámoldának. Most a már előkészített művelettel a tanítóságot, mint kellemetlen terhet, leakasztotta nyakából. Készül arra, hogy a tanítóságot s velük a népiskolát az állam gondjaira bizza. Az a meggyőződésem, hogy a Gyámoldának nem kellett volna megbuknia, ha tanító tagjai nem volnának. De a tanítók már
