Evangélikus Népiskola, 1909
1909 / 3. szám - Sass János: Korkérdések vallásos világításban
72 De hát igen sok házasság, talán a nagyobb rész nem áll ilyen szilárd, megrendíthetetlen alapon. Már pedig nyilvánvaló dolog, hogy az élet az embert szüntelen körülveszi kísértésekkel. A vagyon látása kapzsiságot ébreszt, az előkelőség nagyra vágy ást; a testi szépség az érzéki vágyakat lobbantja lángra, számtalan egyén, kivel a sors véletlenül összehoz, szeretetre méltó tulajdonaival rokonszenvet gerjeszt keblünkben. Mindezek befolyással lehetnek arra, hogy valamely lazán összeállott emberpár, (házaspároknak nem lehet ezeket nevezni) különösen olyankor, ha viszonyuk szálait benső viszály is bontogatja, néhány pillanat hatása alatt szétváljon és űj viszonyt kezdjen; aztán egy másik pillanat hatása alatt megint feloldja viszonyát s más egyénnel álljon össze. Nagy tévedése az ész embereinek, mikor azt állítják, hogy ezen életmódban, az ember szabadsága nyilvánul. Nem hogy szabad volna az ember e törvénytelen állapotban, sőt valósággal rabja lenne a kisértő szellemeknek s egész élete a sors és véletlen körülmények játékszerévé válna. Arról a tökéletesebb életről, mely a házasság lényege, családi nyugalomról, állandó, kibékítő otthonról ilyen társadalomban még gondolkozni is lehetetlen. Azt mondják talán e rendetlen élet hivei, hogy a józan ész ellensúlyozza a csábító hatalmak befolyását. De hiszen tudjuk, hogy a számítás és belátás a szenvedélyekkel és indulatokkal szemben rendesen csatát veszt. Azokban az emberekben is, kik a házas élet bilincseit az úgynevezett szabad szerelem tehermentes viszonyával szeretnék fölcserélni, nem az a meggyőződés, miszerint az egyén boldogsága ily módon tökéletesebbé lesz — mert hiszen ez ily módon az emberi természetnél fogva lehetetlen — nem az emberiség haladása iránti lelkesedés, nem a társadalom békés nyugodalmára törekvés működik, hanem az érzékiség korlátot tűrni nem akaró telhetetlen s zom ja. Nem épít, nem újít, nem előrehalad ez az irány, hanem a kötelesség becsületes teljesítésének súlyos kötelezettsége alól szeretne könnyű módon szabadulni s e végett a társadalom egyensúlya fölött őrködő erkölcsi törvényt óhajtanák erőszakos lázadás utján elpusztítani, hoyy kényelmesen élhessenek a jelen örömeinek, semmitse törődve az élet komoly és magasztos feladataival. Az egyén féktelen önzése nyilvánul itt, mely előtt magasabb érdekek : faj, nemzet, társadalom jóléte, boldogulása teljesen ismeretlenek. A mivelődes azon fokán, hol az ember az állatiasságból kiemelkedve annak tudatára jut, hogy az élet célját s fen tartó erejét erkölcsi feladatok megvalósítása képezi, mely tudat — vagy legalább lelki vágy a természet
