Evangélikus Népiskola, 1909

1909 / 3. szám - Sass János: Korkérdések vallásos világításban

73

egyszerű fiának keblében is él — a házasságot életközösségnek tekinti, melyben az egyén nem egyedül önmagának, hanem egyszersmind házastársának is él, a külvilág benyomásait két egymástól teljesen elütő szervezetű érzelem világban dolgozza fel s azok felett két egymástól lényegesen különböző agyvelővel gondolkozik. A férfi és nő egyéni s egymással természetszerűen ellentétes testi és lelki tulajdonai a minden ellentétet kiegyenlítő szerelemben magasabb, teljesebb egésszé olvadnak össze s egymást egész életen át kölcsönösen fejlesztve, nevelve, tökéletesítve családi egyéniséget alkotnak, így nevezem a házaspár jellemvonásainak összességét az esetben is, ha a házasság magtalan maradt, bár szoros éltelemben család fogalma alatt rendesen szülőket és gyermekeket értünk. Tény azonban, hogy minden házaspárnak van bizonyos külön családi jelleme és épen ez a házasságnak első, legáltalánosabb célja. Közvetítő lépcső az egyed és a néptörzs között.

A máuk cél kétség kívül a gyermeknevelés. Bizonyos, hogy fölnevelődnek a gyermekek szülői gond nélkül is, lehet nevelni intézetekben is, de legtermeszetszerübb, következéskép legtökéletesebb az a nevelés, hol az apa és anya egyéni tulajdonainak kölcsönös hatása alatt fejlődik a gyermek érett korú emberré! A csiládi élet melegágya mindazon erényeknek, amelyek arra nézve feltétlenül szükségesek, hogy az ember önmagával, a természettel, felebarátaival és Istenével kibékülten nyugalmas jólétben futhassa meg élete pályáját és hasznos tagja legyen az ember társadalomnak.

E két cél elérésére nézve azonban okvetlenül szükséges, hogy a házaspárok az ő szövetségüket ne felmondásra, hanem egész életre kössék meg. Csak az oly egyesülést nevezhetjük házasságnak, amelyben mind a két fél azon tudatban nyújtja kezét választottjának, miszerint ez az az egyéniség, aki az ő saját egyéniségének kiegészítő másik fele. Az ily házasság nem gazdasági cselekvény, nem is a nemi ösztön kielégítése, nem is a fajfentartás ösztönének nyilvánulása, hanem mindezen mozzanatokat összefoglalva lényeges tényezője az egyéni élet és az emberiség tökéletesedésének.

Minthogy a házasságkötés, mint kezdőpontja a tulajdonképpeni természetszerű életnek, — vagy mint a nép mondani szokja, akkor lép az ifjú a becsületes emberek sorába — el se képzelhető, hogy az életfolyamnak ezen fontos fordulópontján a jegyesek szivében ünnepélyes érzelmek ne gerjedjenek. Valami megmagyarázhatlan ösztön készti őket hálaadásra, szükségét érzik annak, hogy jövendő életük folytatásához erőt, áldást