Evangélikus Népiskola, 1909

1909 / 1. szám - Az evang. népoktatás-ügynek egy közmunkása: Az 1848. XX. t.-c. és a tanítók

12

a hátraszoritás, a mellőztetés. Ez a keserű sors jutott neki osztályrészül még állami kartársával szembeu is. Miért is mondjuk ? 1 De mégis! — Az a prot. tanító, aki majdnem kivétel nélkül tanító kántor, hitoktató is egyszersmint s egyházának különleges kedvezményeként nem egy helyen végezni kénytelen a vasár- és ünnepnapi prédikációkat is, egy eleuyésző részlet leszámitásával az összes papi teendőket : eme kettős, hármas teher viselésért 400—600 kor.-val kevesebb javadalommal bir, mint az állami tanító, akit a kántori és hitoktatói teendőkért már külön dijazás is megillet. — És váljon van e nyoma, hngy egyházi hatóságunk eme tarthatatlan helyzetnek szunalást akár az állammal szemben támasztott kívánalmai, akár saját hatáskörében szintén homloktérbe állítaná, avagy azt csak meg is kisérlené ? — Egyik jele meglátszik az egyházkerületi gyűlés f. évi határozatában, mely egy ily irányú kéréssel szemben egész ridegen éppen oda utasítja az érdekelt tanítókat, ahonnét a papi fizetések javításának egyik argumentuma vétetett „a 100 esztendős hiványok, dijlevelekhez.“

Pedig azt mondják: a pap és tanító közös munkatársak az Úrnak veteményes kertjében. Hogy ez igy is van, s hogy a prot. tanító számottevő tényező az egyháziasság, a vallásos élet terén is, talán senki sem fogja kétségae vonni. És amidőn az az alapvető kultúrát ott kinn a falvakban egyedül terjeszti, az egyház, állam és társadalom részéről feléje tóduló, immár túlzásig felcsigázott kivánalmaknak mindenben megfelelni akar, teendőinek halmaza alatt vagy idő előtt ösz- szerogyhatik, vagy akár előre beleőrülhet azokba, addig a lelkésznek — állásának szerencsés helyzetéből kifolyólag — hogy milyen irányban jutott ki része a teher viselésnek idejéből s annak quantumából ?.. Ezt már mi ne is mondjuk ki ! De azt már lehetetlenség meg nem látni, hogy amikor a megszolgált díjnak kifizetésére kerül a sor : az előbbiek kapnak 10 pénzt, az utóbbiak meg ki tudnak maguknak csikarni 24-et, amely azonban ázsiójával minden körülmények között megér 30—40 pénzt. — így áll, illetőleg igy tog állaní e téren meg a jövő helyzet képe.

Mindamellett távol legyen tőlünk azt állítani, hogy más perspektívából tekintve az utóbbiak dija sok, vagy hogy arra a jelentékeny, talán nagyobb résznek szüksége nem lenne, — hanem azt, hogy az előbbieké miért olyan kirívóan aránytalanúl kevés, hogy az szűk ségleteiket a legszerényebben sem képes állásukhoz mérten kielégíteni ; és hogy váljon lesz-e akarata az arra hivatott tényezőknek az itt is ott fénálló visszáságokat, sérelmeket orvosolva odahatni, hogy a tanítók dijazása az általuk végzett munka terhével és annak fontosságával a megváltozott életviszonyoknak itt is némi figyelembe vételével szintén lehetőleg arányba hozassák.

' Hogy a tanítóság mennyiben és mikor fogja elérni sérelmeinek gyógyítását s egyben helyzetének javitását, az már más kérdés 1 Mi a magunk részéről azt hisszük, hogy kell valaminek történnie e téren ;