Evangélikus Népiskola, 1909

1909 / 1. szám - Az evang. népoktatás-ügynek egy közmunkása: Az 1848. XX. t.-c. és a tanítók

10

— kirekesztette, az állam pedig, mely a kötelezettséget részlegesen átvenni látszik ugyan, de a tanítói fizetések rendezése alkalmával, midőn az összes tanítóság jogosnak elismert kívánsága is csak részben teljesedett be az állami iskolai tanítóknál, az 1907. XXVII. t.-c.-el közelebbről a prot. tanítókat terhesebb népnevelői munkásságuk, nagyobb munkaterük dacára, azokkal szemben is méltányialanul és érzékenyen megrövidítette.

így állván a helyzet, nincs mit csodálkozni azon, ha az egyfelől kitagadott, másfelől mellőzött tanítóság az 1848. XX. t.-c. fentebb említett beteljesülését — tekintve még a közbeeső motívumokat is — nem fogadhatja oly örömmel és megnyugvással, mint eme nagy hord erejű kérdés azt valóban megilletné. Sőt most már azzal kapcsolatosan s abból kifolyólag előállott ama saját jól felfogott létérdekéből eredő egyenes, halasztást nem tűrő kötelessége, hogy állásának visszáságait és sérelmeit újra meg újra feltárva, szavát hallassa s megállapodás nélkül keresse az útat és módot, mely az igazság es méltányosság legalább részleges elnyerésével méltatlan helyzetének javítására vezet. Tekintsük azért át nehány főbb vonásban a szóban levő törvény alakulatát és saját viszonyainkat.

Ay előzményeket ismerjük. A ref, papság, mely azonban úgy látszik egyebek mellett a hazafiságot — talán a ref. tanítók e nemű érdemeit is a maga számlájára Írva — kizárólag monopolizálni akarja, amint mondják, kíméletlen agitacióval és izgatással szállt sikra vagy a kath. főpapi javak seculárizátiója, vagy a 2400 K ás minimális állami papi fizetéskiegészités és azzal arányos korpótlékért. Tehát megkereste mi és hol fáj . . ., s azon elvet tartva szem előtt, hogy a cél szentesíti az eszközöket, megtette, amit saját érdekében megtenni célravezetőnek látott. — És célját elérte, vagy legalább is el fogja érni. — Tudjuk, hogy a miniszter méltányolva az indokokat meg, hogy békeség legyen a felekezetek között, egyebek mellett a kért fizetés teljesítését megígérte mind a két prot. felekezet papságának. De ebből kifolyólag természetesen meg fogja azt adni, az ország minden felekezetű papjának is. Hogy pedig ez a megígért intézkedés bizonyos viszonylatokban az előbbiekre nézve helyes, sőt méltányos és igazságos is lehet, azt tagadni mi sem akarjuk. Az utóbbiakat illető nézet már kivül esik e közlemény keretén. . .

Mikor azonban egy orsz. gyűlési képviselő (Bizony Ákos) jónak látta azzal is érvelni, hogy a papi fizetéseket már csak azért is emelni kell igy, mert a tanítónak több fizetése s különb állami ellátása van, mint a papnak, — ezen tájékozatlanul és alaptalanul odavetett állítást már hallgatással nem mellőzhetjük. Hiszen aki a két fizetési viszony lattal csak némileg tájékozott, az tudhatja, hogy a papiroson levő 1600 K. minimumokat a congrua törvény és annak végrehajtás nyújtotta kedvezmények s a majdnem teljesen szabad tetszésre engedett fizetés bevallások mennyire kedvezően befolyásolták s illetőleg fel