Evangélikus Népiskola, 1908

1908 / 1. szám - Egyesületi élet

33 Kinkel aljegyző bízatott meg, eddigi szokásunkhoz képest az egylet mint az Eötvösalap helyi bizottsága tartotta rendes évi gyűlését. Ennek elnöke Mendöl Ede jelenti, hogy Szabó György egyletünk volt tagjának özvegye és Haiszer János elnökünk VII. osztályú fia kaptak ez évben 100—100 K segélyt, illetve ösztöndijat és erre hivatkozva buzdítja a tagokat az Eötvös alap ügyének minél hathatósabb felkarolására. E fölött kifejlett eszmecsere közben Polgár J. felveti az indítványt, hogy jó volna ismét oly ünnepélyt rendeznünk alkalmas helyen az Eötvös alap javára, a milyen volt a paksi. Miután még Kring Ödön gyönki tagtárs kijelentette? hogy azt Gyönkön tarthatnánk meg, a gyűlés elhatározta, hogy jövő őszi gyűlése alkalmával táncvigalommal egybekötött Eötvös-alap-ünne- pélyt rendez Gyönkön és a kivitellel megbízza a gyönki és szomszédos hidegkúti, szárazdi, varsádi, kalaznói és udvarii tagtársakat azzal, hogy a gyönki intelligencia belevonásával állítsák össze a helyi rendező­bizottságot és kövessenek el mindent a kellő siker érdekében. Ezután a rendes gyűlés keretében Búsz Henrik és Walter Henrik helybeli kartársak adtak elő egy-egy praeludiumot az orgonán, szép előadásukkal a jelenlevők osztatlan elismerését kiérdemelve. A gyűlés következő tárgyát az elnöki jelentés képezte, előadván, hogy a folyó évi egyházmegyei gyűlésen Polgár J. tagtárssal együtt, az egyházkerületi tanítóegyesületen pedig szintén képviselte egyletünket, Az egyházmegyei gyűlésről Polgár J. terjesztette elő jelentését megemlékezvén a gyűlésnek minket leginkább éldeklő következő ügyekről: a) azon felterjesztett kérelmünkre vonatkozólag, hogy a Bonyhádon most épülő főgymasium mellett internátus létesittessék a rendelkezésre fenmaradó régi épület 1—2 helyiségében tanítók esetleg lelkészek tanuló gyermekei részére, — az egyházmegyei közgyűlés azt határozta, hogy az új épület emelése és felszerelése annyira igénybe veszi a rendel­kezésre álló összes anyagi erőt, hogy jelenleg lehetetlen ez internátus felállítására csak gondolni is. hanem tán néhány év múlva megvaló- sitható. Ezt a gyűlés sajnálattal vette tudomásul. b) Előadja, hogy azon kérelmünkre vanatkozólag, miszerint a tanító-egyletek tanitó elnöke és kiküldött képviselőinek esperességi gyűlés alkalmával felmerülő költségeit az egyházmegye a házipénztárból fedezze, az egyházmegyei gyűlés azt határozta, hogy jelenleg ily költ­ségre nincs fedezet, hanem az 1848-iki XX. t.-c. legközelebb várható keresztülvitele esetén, reménylhetöleg ilynemű kiadásokra is lesz fedezet* Különben is a küldöttek költségeit a küldő egylet tartozik viselni. c) Felemlíti még, hogy a gyűlés egyik tárgyát képezte azon kérdés, hogy a tanítónak miféle dij jár, ha a lelkészt istenitiszteletek alkalmával helyettesíti és ki viselje azt, p. u. mikor a lelkész a tiliában végzi az istenitiszteletet stb. Sajátságos, mennyire hangoztatják itt ezen tiszta igazságnak látszó tételt, mintha a tanítóegylet képviselői nem egyházi közügyet

Next

/
Thumbnails
Contents