Evangélikus Népiskola, 1908
1908 / 1. szám - Memento: Utazás magunk körül
24 Megváltó mondását a helyzetre alkalmazva hirdettük, hogy: „Aki eggyel jót tesz a mi öregjeink közül, az mi velünk tesz jót“. Boldogok voltunk, s a bodogságban egymásnak dicsekedtünk, hogy: ugy-e milyen jó gazdánk van nekünk ! Ránk gondol, amikor nem is várjuk, segélyt nyújt, a mikor azt nem is kérjük. Szerettük volna megölelni azt a mi kedves Szutterunkat—aki mint képviselőnk beszámolójával megörvendeztett bennünket, hogy meg ölelje meg azt a jó egyházkerületi gyűlést. Nem törődtünk mi azzal, hogy a lelkészek dolgát semmivel sem emelték, ők mégis 40 kétszáz koronás személyi pótlékot kaptak. Nem kerestük mi azt sem, hogy meg van-e az arány a 442 tanító részére kiutalt 3700 korona, és a 160 lelkész számára adott 8000 korona között. Boldogok, megelégedettek voltunk, hogy ránk gondoltak, hogy megláttak bennünket, hogy alkalmunk nyil ida kiáltlhatni a haza minden népének: nézzétek, ha az atyánk nem emelt is az édes gyermekei sorába bennünket) ha mostoha képen bánt is velünk, de az anyánk az igazi, az édes! Ki hitte, vagy pláne ki merte volna akkor azt mondani, hogy egy rövid év mindent első pör ! Ki gondolt volna arra, hogy ami örömünk ilyen hamar siralomra fordul ? Ki merte volna feltételezni, hogy az 1907. égy úgy elnyeli elődjét minden jó határozatával együtt, mint a bibliai sovány esztendők a kövéreket, s a mi nagy örömünk s boldogságunkból nem hágy meg semmit, csak egyedül a megkétszere zett terheket. Nem külünös játéka-e a sorsnak ez a várátlan és igen sok tekintetben indokolatlan fordulat? Úgy jártunk mint az a beteg akinek cukros vízben kedik beadni a keserű orvosságot, utónb meg oda dobják neki a keserű etetőt minden nélkül, nyelje el a hogyan tudja, ne bánják ha a füléig húzódik is a nagy keserűségtől a szája szeglete. Az 1007. év megszüntette az egy éven kiadott 2700 korona személyi pótlékot, s oda adta azt a lelkészek 8000 koronájához. Érvénytelenné tette az első évben megerősített alapszabályunk egy fontos pontját. Elvette a megszavazott, de soha meg nem adott fuvardíjakat s ezzel végkép lehetetlenné tette elnökünk további működését. Hogy mi vezette egyházkerületünket akkor, amidőn mindezen dolgokat nagylelkűen megígérte sőt megadni határozta, annak okát épen úgy nem ismerjük, amint nem tudjuk megérteni azt, hogy miért fordult el tőlünk épen most, amidőn mi tanítók az ő határozataira (Alapszabály V. 1. b) 1906. évi egyházkerületi jegyzőkönyv 134. §) támaszkodva megalakitottuk az egyházkerületi tanítóegyesületet, s megkezdettük a közös munkát. Egyházunk minden tagja tudja azt, hogy a fizetés rendezésnél csalódás, és pedig fájó csalódás ért bennünket. Az állam, amelynek érdekeit épen olyan odaadással szolgáljuk mint egyházunkét, nemcsak
