Evangélikus Népiskola, 1907

1907 / 9. szám - Egyesületi élet

259 rendelkezése szerint szedendők be a tagogtól s küldendők be a központi pénztároshoz tőkésítés végett. Az eddigi adomá­nyokat köszönettel fogadja a közgyűlés s ezen összeghez csatolja az egyh.-ker. tanító-egyesület megalakulása céljára már évek előtt gyűjtött, Sopronban elhelyezett több mint 200 koronányi összeget is. Segélyalapunk főcélja: özve­gyeink, árváink segélyezése s szerencsétlenség által sújtott kartársainknak olcsó, vagy épen kamatnélküli kölcsön nyúj­tása, azért az előadói javaslatot a a közgyűlés leadja az egyhm. egyesületeknek, hogy vegyék azt tárgyalás alá s ilyen irányú határozataikat 1908. junius hó 31-ig terjesszék az elnökhöz. XI. Az Evang. Népiskola ügyében Sass István előadó jelenti, hogy tekintettel azon körülményre, hogy a lapot ez idő szerint, az előfizetési dijak be nem küldése miatt 1950 K kiadási költség terheli, s úgy ennek ügyében a jelen alkalommal véglegesen határozni nem lehet, de meg mivel Papp József igazgató úr a lap kiadását, Krúg Lajos kartársunk pedig annak szerkesztését.*) 1908. január 1-ig magukra vállalták, nem is szükséges, hogy a közgyűlés most ez érdemben hatá­rozatot hozzon, hanem megbizandók az egyh. m. tanító-egyesületek elnökei, hogy hassanak oda, hogy a tagok az előfizetési dijakat ren­desen beküldjék, az igazgató választmány pedig utasíttassék, hogy a lap további kiadása és szerkesztésére nézve tegye meg a szükséges intézkedéseket. A közgyűlés a javaslatot egészében elfogadja, s ilyen értelemben való eljárással megbizza az elnököt. XII. Horeczky Gyula beterjeszti a jövő évi költségelőirányzatot amely szerint a bevétel.................................................................... 440 kor. Kiadás : 1. nyomtatványokra.......................80 kor. 2. elnök és igazg. v. költségei . 150 „ 3. előre nem látható kiadások . 70 , Összesen . 300 kor. . 300 kor. s igy a remélhető maradvány . 140 kor. Jóváhagyva tudomásúl vétetik. XIII. Horeczky Gyula indítványozza, hogy tekintettel azon elévül­hetetlen s kiváló érdemekre, amelyet Főtisztelendő és Méltóságos Gyurátz Ferenc püspök úr, Nagy tiszteletű Mohácsy Lajos lelkész úr, Tekintetes Kapi Gyula ny. tan. képzőintézeti igazgató úr egyesületünk létre hozása, nemkülönben egyéb ügyeink előbbre vitele által maguk­nak szereztek, hálánk jeléül válasszuk meg őket egyesületünk tiszte­letbeli tagjaiúl. A közgyűlés örömmel, egyhangú lelkesedéssel fogadja el az indítványt, mégbizza az elnököt, hogy az erről szóló jegyzőkönyvi kivonatot a tiszteletbeli tagoknak küldje meg. *) Másutt már elmondtam észrevételemet e határozatra nézve. Szerk.

Next

/
Thumbnails
Contents