Evangélikus Népiskola, 1907
1907 / 9. szám - Egyesületi élet
260 XIV. Horeczky Gyula jelenti, hogy Nagyságos dr. Ajkay Béla úr és tek. Kapi Gyula ny. tan. képzőint. igazgató úr egyesületünk pártoló tagjaiéi jelentkeztek. Örvendetes tudomásúl szolgál. XV. Nagytiszteletü Mohácsy Lajos lelkész úr. terjeszti be a veszprémi egyh. m. közgyűlési jegyzőkönyvének kivonata kapcsán azon indítványát, hogy az egyh. kér. tanítóegyesület elnöksége kössön valamely hazai gyárossal olyan szerződést, amelynek értelmében, az a tőle vásárolt taneszközök s tankönyvek, szóval a tanítók mindennemű vásárlása után a segélyalap javára 5°/<rot fizessen. Ezen indítvánnyal kapcsolatban elnök jelenti, hogy a Luther- társaságtól már kapott is ilyen irányú felhívást. Az indítványt és a jelentést a közgyűlés tudomásúl veszi, elfogadja, megbízza az elnököt, hogy ez érdemben járjon el, az egyezséget kösse meg, egyben értesítse az egyh. m. tanító- egyesületek elnökeit, hogy hívják fel a tagokat a szerződő cégnél való vásárlásra. XVI. Horeczky Gyula idítványozza, hogy kéressék fel a Főméltóságú egy. kér. közgyűlés, miszerint az 1906. évi egyh. kér. gyűlés jegyzőkönyvének 160. pontja értelmében hasson oda, hogy a felekezeti tanítók fizetése az állami tanítókéval egyenlővé tétessék. Az indítvány egyhangúlag elfogadtatott. XVII. Farkas György azon indítványt terjeszti a közgyűlés elé, miszerint kerestessék meg az Eötvös alap elnöksége, hogy ne csak az új ügynökök útján beszolgáltatott 150 kor. díj után fizesse a biztosító, társaság az évi tagdíjakat, hanem a régi ügynökök után is. A közgyűlés az indítványhoz hozzájárúl. XVIII. Varga János indítványozza, hogy kerestessék meg a Főméltóságos egyh. kér. közgyűlés, miszerint a soproni evang. tanítóképző intézet 50 érés fennállása emlékere készítendő arcképek között néhai Pálfy Józsefnek már meglevő élethű fénynyomatú arcképe helyett egy jobb, ama nagy férfiú alkotó szellemének megfelelő arcképet készíttessen. A közgyűlés az indítványt egészében elfogadja. XIX. A soproni felső egyh. m. tan. egyesület által beterjesztett indítványok megvitatás végett beadatnak a tag egyesületeknek. XX. Elnök felhívja a közgyűlés figyelmét az alapszabály V. 3. c. pontjában foglalt azon rendelkezésre, hogy az igazgató választmány a közgyűlés előtt hat héttel gyűlést tartson. Ez szerinte teljesen céltalan, azért e pontot a méltóságos egyh. kér. jóváhagyásának reményében úgy kívánná módosítani, hogy azon években, a midőn az egy. kér. tanító-egyesület közgyűlést nem tart, mindig az igazgató választmány tartson gyűlést az egyh. kér. gyűléssel egyidőben és egy helyen. Az indítványt a közgyűlés egyhangúlag elfogadja, s jóváhagyás véget az egyh. kér. gyűlés elé terjeszti.