Evangélikus Népiskola, 1907

1907 / 9. szám - Kocor Márton: Részletes órarend

234 Ha tehát ezen általam tervezett általános óratervet az államival összehasonlítjuk, ki fog tűnni, hogy : az ott és abban foglalt s előirányzott óra-mennyiségek teljesen megfelelnek az általam tervezettel, csakhogy : az állami tantervben az I., II. (III.) oszt.-ban a hittanra esik: 2 óra, azáltalam tervezetben pedig: „ „ „ „ , „ „ „ 4 „ az állami tantervben „ „ „ „ „ • számtanra „ 6 „ az általam tervezetben „ „ „ , „ „ , 8 „ Tehát a hit- és erkölcstannál 2 órával, számtannál szintén 2 órá­val, — összesen : 4 órával több. — (22 -f- 4 = 26). A IV., V., VI. osztályban (30 óra) szintén teljesen megegyeznek az óramennyiségek, és csak 1 órával (31.) lesz szaporítva, amely több­letet a hit- és erkölcstanra szántam. Hogy a vallástani órákat nemcsak szaporítottam, hanem, hogy azokat a benyújtott órarendeken az első órákra osztottam be, azt — úgy hiszem, — mint evang. felelekezeti tanítóknak nem szükséges in­dokolnom. Bár megjegyzem, hogy a „lutheránus szellemnek“ mint vörös fonálnak láthatlanul végig kell húzódnia az egész tanításunkon. Még néhány szót! A csendes foglalkozások tárgyát nem jeleltem meg az egyes osztályoknál. Hagytam a tanító belátására. Csak arra kell ügyelni, hogy azok vagy valamely tanítandó tárgyra nézve előkészítők, vagy a más előbb tanult tárgyhoz kapcsolatosan mérve begyakorlók, — legyenek. Az óraterveknél lehetőleg szem előtt tartottam, hogy 1. minden osztállyal naponkint — ha lehet többször — külön- külön is foglalkozzunk; 2. az azonos, vagy rokon tárgyak az osztályokban egymással kapcsolatban legyenek. Egyéb megjegyzésem nincs. Kérem kedves kartársaimat, hogy fogadják ezen benyújtott, java­solt „Órarendeket“ olyan jóindulattal, — mint én Írtam. írjon más jobbabt! Jelszavunk legyen: „Győzzön a jobb!“ b) Az egy-taníiós hat-osztályú osztatlan népiskola részére. A két-tanítós népiskola [számára irt részletes órarenddel kapcso­latban egy füst alatt az egy-tanítós hat-osztályú osztatatlan népiskola „Részletes órarendijét is elkészítettem, nehogy valaki azzal vádoljon, hogy csakis „pro domo“. Dolgoztam, nem pedig „a közügy“ ér­dekében. Igaz, hogy én két-tanítós iskolában működöm jelenleg, de „voltam én is valaha“ .... (nem népdal folytatása szerint, hanem . .) 157

Next

/
Thumbnails
Contents